csütörtök, december 28, 2006

Csakis csütörtök

Megint itt a csütörtök, elteltek a karácsonyi ünnepi napok. Kaptam ezt-azt, új mobilt, teákat, csokikat... A tanulás nem igazán halad, de hát ez van. Mára ennyit, mert Nierielnél karácsonyozunk :)

péntek, december 22, 2006

Péntek

Most jövök fizkém labor pótzh-ról. Most már csak meglesz :)
A tárgyakat végül sikeresen felvettem 2 órai kínlódással az Öcsém gépén. Most már minden rendben, csak az ütközéseket simítgatom még.
Voltam Verőcén Niellel karácsonyozni, ami remek volt! Volt gyertya, karácsonyi díszítés, karácsonyi dalok kaziról meg persze ajándékok :) Én egy gyönyörű, halványzöld nyakéket kaptam, sk dobozban :) Ma még veszek ezt-azt pl. Nierielnek, meg Anyunak.

Valószínűleg idén már nem írok ide, szóval boldog és szeretetteljes karácsonyt ;) Meg búék!

hétfő, december 18, 2006

Hajtépős hétfő

Itt ülök hajnali 6 körül a gép előtt és igyekszem felvenni a tárgyaimat szegény, otthoni betárcsázós modemmel. Elvetélt ötlet. De legalább már be tudtam jelentkezni. Tárgyakat látom, de felvenni... percekig tarthat, mire elfogadja a jelentkezést. Gondolom, rrajtam kívül jópáran ugyanezzel bajlódnak most...
De még semmit sem tudtam felvenni. Nem akar vki Neptunhoz fohászkodni? :)))
Öcsém kedves meg particionálta a merevlemezt, ami nem is lett volna olyan nagy baj, hacsak nem fagy le a negyedénél... Volt adat, nincs adat, de szerencsére van bm. az Ő gépén, csak két héttel ezelőtti. Még szerencse, hogy nem 'főműsoridőben' csiDe hát nem kell panaszkodni, még megmenthetők az adatok. Vagy egy Öccsel gkevesebb lesz >:D

péntek, december 15, 2006

Péntek - pihenés nélkül

Csak annyit még Fizkém labor zh rlőtt, hogy tegnap nagyon jól éreztem magam a kóruskarácsonyon, sokat énekeltünk. Ma megyek segíteni az Apassionatásoknak.
Rohanok, mindjárt kezdünk!

szerda, december 13, 2006

Szerda - szerintem

Nah. Tudom, hogy nem túl mélyenszántó gondolatok találhatók e helyütt, de ez abból fakad, hogy ahhoz nekem élőhang kell. Vagy nagyon sok idő meg papír és toll (esetleg notepad). :)
Itt volt már a Télapó, most meg Luca. Féltávot elértük, most már csak ugyanennyit kell megtenni a célig. Örömmel megyek misékre. Lehet, hogy egy kicsit bolond vagyok. Na jó, ez nem kérdés, de lehet, hogy még vmi más is :)
Elég jól állok eddig tanulmányilag. Szeretnék ösztöndíjat kapni. Szeretném mihamarabb elvégezni az egyetemet, hogy aztán mihamarabb dolgozhassak, és támogathassam Anyuékat, mert nagyon nehéz és egyre nehezebb megélni. De nem is essen ilyenekről több szó, hiszen szép ez a nap ;)

hétfő, december 11, 2006

Hétfő - huhh...

Na szóval az van, hogy nincs vége. Azaz folytatódik. Nem igazán értem, hogy Niel miért mondta, amit mondott - talán Ő sem. Visszafogadtam, mert még mindig szeretem. Anyum az első kiakadás után (elkerekedett szemek, megjegyzés) megértette, hogy Vele vagyok boldog. Nieriel is úgy reagált, ahogy elképzeltem :) "Ez bolondság volt" :) De Neki is elmondtam a dolgokat, és megértett. Csak sajnos most itt a vizsgaidőszak, itt vannak a zh-k és alig bírom magam. De azért meglesznek. Bízom a jövőmben :)

szerda, december 06, 2006

Szép szereda

Nah, sok minden történ. Az előző péntekem pl. csodálatos volt. Az egész napomat végigrohantam, és nem fáradtam ki, voltam Synithoson, meg a Műjégen korizni, és ma is megyek.
Jól telt a szombat is. Tegnapelőtt meg megleptem magam egy üvegből készült pacival a Vörösmarty téran. Aztán tegnap is elmentem oda, csak immár Anyummal. Meg az Oktogonra is átnéztünk. De most rohanok, mert éhes vagyok. Jó étvágyat! JV!

csütörtök, november 30, 2006

Csütörtöki csoki

Tegnapi könyvkeresés: kudarc. Van utalványom, de fogalmam sincs - illetve nem találok olyat, ami jó lenne...
Szerettem volna ma elmenni 'bulizni' egy jót, szórakozni, de nem érzek hozzá kedvet. Jó lenne vkivel találkozni.

A naptáron ezt találtam:
Vágy, szenvedély bevonja szárnyát;
Dalaim immár csendesek;
Bennük csak náha-néha zendül
Egy álom, egy emlékezet. /Reviczky Gyula: Ősz felé/

Van egy tábla csokim. Aki hamarabb jelentkezik érte, azzal megosztom ;)

Lassan itt az advent, lehet koszorúkat gyártani. Aztán meg a karácsony, és a vizsgák... De azért jó itt.

csütörtök, november 23, 2006

Csakazértis csüt

Történt ez+az. Voltam kedden moziban R.-vel (Nagyon Vadon), meg voltam tüdőszűrésen hétfőn, meg megyek majd bőrgyógyászatra, hogy legyen eü kiskönyvem, mert lehet, hogy hostesskedni (kóstoltatni) fogok.
-
Ma már kedd van. Sőt, szerda. Nincs kedvem írni. Ki akar korizni menni?

hétfő, november 20, 2006

Hajtós hétfő

Nah ja, már a hét elején elment e kedvem a héttől, pedig nem is lesz olyan borzasztó :) Pl. egy darab zh sem lesz, eggyel kevesebb a laborom... Na, nem baj, jó ez így. Hosszú hétvégém volt, mert a pénteket megkaptuk szünetnek a TDK miatt.
Na, meg csütörtökön írtam egy javító zh-t, amin fél pontot sikerült javítanom :)
De előtte még írtam egy rakat vers-csonkot, íme:

Az ágakon õsz didereg
Arannyá sárgultak a levelek
Hófehér törzsû fák alatt
Megállt egy futó pillanat
-
Szél búgott a napsütésben
Harmat csillant a fényben
Vihar támadt hirtelen
Levelek szálltak szertelen
-
A fák siratták pompás ruhájukat
De a tél nem szán meg másokat
Színtelenné sorvasztja a zöldet
Csupasszá tesz minden földet
-
Hova száll, hova száll a szerelem?
Miért kell még mindig õ nekem?
Mint levelet az õszi szél
Elfújta szívébõl szerelmét
Itt áll a fákra írva:
Õsszel hullj a sírba
Ne várd, míg eljõ a tél
Õ borzasztóbb mesét mesél
-
Színre szín a napfényben
Levél és por szállt a szélben
Bordó és rõt, barna és zöld
Sárgába aranyt ölt
Az õszi piktor - színecsettel a kezében
Egyik szeme sír, a másik nevet örömében,
Hisz a színek elfogynak palettájáról,
De ez a pillanat csak õróla szól.
A világot ezerszínbe,
A lelkeket kesergésre
Varázsolja, változtatja
-
Béke már, legyen végre már
Vége a bosszúnak, háborúnak.
Békében szívre szív, lélekre lélek
Könnyebben rátalál
Gondold meg azt, mit ma tenni fogsz
Hisz a holnap már csak egyszer jönel.
Hogyha nem lesz több, mit teszel?
Örökre bánkódni fogsz.
-
Szívének az ember
nem parancsolhat
Ésszel fel nem érheti,
a szív mért is oly csalfatag
-
Merre mentek vadludak?
Mi az, mi szívetek máshová vonja?
Veletek tartanék, de nincs szárnyam...
Földhözszögezett madár ebben a világban.
Szállna már veletek
szívem, az ostoba
Nem tudja, hogy nektek
más szelek fújdosnak.
-
Lesz-e még? Lesz-e béke még?
Mint az ég, olyan végtelen és kék
Vagy a tenger, ha lecsendesült a vihar,
s megnyugodott minden, mit felkavart.
-
Arany lomb alatt és arany lomb felett
Fehér törzsek vesznek körbe
-
Tarka fény.
Õszi szél.
Napra kél
már a táj.
Bár a tél
messze még,
hideget
hoz a szél.
Nézd, az ég
kékül még,
távolról
közelít
hófehér
felhõív.
- Hova száll,
hova száll
az a sok
szép madár?
- Messze vár
minket már
az új nyár.
---------------------
Mára ez is sok, ennyi elég is. Ajtó becsuk.

csütörtök, november 16, 2006

Csütörtöki csücsök

Jobban is lehetnék, de voltam már rosszabbul is, szóval minél előbb haza szeretnék menni. Ezt mondjuk némileg akadályozza a 6-kor kezdődő zh, de ez csak egy javítő, akér ki is lehetne hagyni, de hát megígértem, hogy ngyon jól fogok tanulni, szóval el fogok menni rá.
Kedden és szerdán együtt ebédeltem Niellel. Kedden semmi különös nem történt, júl elbeszélgettünk. Szerdán viszont... na, jó, akit érdekel, annak szóban elmondom, most nincs kedvem... Fáradt vagyok.

vasárnap, november 12, 2006

Pénteki bejegyzés:
vége. véget ért. nincs tovább. elmúlt, de nem úgy, mintha nem is lett volna. nem hittem el,mikor mondta, azt hittem, viccel, csak egy rossz tréfa az egész... de nem. "már nem szeretlek..." képtelen vagyok bármire is, itthon nyüszítek sírás közben, mintha csak állat lennék. próbáltam jó képet vágni az egészhez, hizsen rögtön mondta, hogy maradjunk barátok, amit én szívesen el is fogadtam, ennyi legalább maradjon. de ha ránézek...... nem úgy nézek rá, mint egy barátra, mint pl. P.-re, hanem még mindig úgy, mint a szerelmemre. ma már nem csókolhattam meg. nem láthattam mosolyát, nem simíthattam végig arcán, csak egyetlenegyszer, de azután is rögtön sírni kezdtem. A villamoson ő is könnyezett. azt már nem tudom miért talán majd egyszer kiderül. mint ahogy az is, hogy miért is múlt el a szerelme. mert annyit mondott, hogy azért nem szeret már, mert volt néhány olyan tettem, ami meglepte őt vagy még azt is mondta sokszori könyörgésem után mert nem akarta elmondani hogy miért is nehogy megbántson - hogy nem voltam elég nőies. ebben valószínűleg igaza van sosem voltam igazán nőies de mellette nőnek éreztem magam de most megint lány vagyok. összetörtem egy kicsit. legalábbis ma, de holnapra már jobban leszek. Mintha csak egy betegség lenne, amiből ki lehet gyógyulni...... végig könnyeztem hazafele menet, eszembe jutottak az emlékek. visszaadta az emlékkönyvemet úgy hogy nem írt bele. amikor odaadtam neki megkérdezte, hogy ezt nem akkor szokás amikor vkitől elbúcsúzunk.... már akkor is érezte a véget, csak én nem. azt hittem, hogy pl. amikor tervezgettük, mit akarunk csinálni hétvégén, és ő lebeszélt arról, hogy a kórus törökbálinti fellépésére menjünk szombaton, csak valami meglepetést akart arra napra, egy mozit vagy egy tudomisénmit. de nem, nem ez volt, nem akart már velem úgy találkozni. nem is tudom mi a legrosszabb. nem lesz kihez odabújnom, nincs meg a támasz, nem fog órák után rám várni... vagy az, hogy látnom kell őt, és úgy látom őt, mintha a szerelmem lenne, holott ő már nem az, nem tartja annak magát... mindenről ő jutott eszembe, és ez most sincs másként. az életem része volt, ahogyan a nap kel fel minden nap, úgy volt biztos, hogy aznap is láthatom.
úgy beszéltük meg, hogy tegnap nem találkozunk, mert nem volt kórus és én meg zht írtam azidőben, de felhívott, hogy értem jön. nagyon hálás voltam érte, de ma már látom - meg mondta is -, hogy akkor akarta elmondani, amit ma...
----------------------------------------
hazafele adtam 400 forintot egy lánynak, aki az örsön állt, táblával a kezében, melyen az állt, hogy rákos a gyermeke és kéri, hogy adakozzanak. már jó párszor láttam, és el is döntöttem, hogy ha lesz nálam épp pénz, adok neki. párszor elfelejtettem, de most eszembe jutott, és ha már velem nem történt ma túl sok jó, neki azért egy kicsit segíthessek.
-----------------
a hétvégére szervezek egy találkozót a 3 gráciának: Lantasírielnek, Nierielnek és jómagamnak. sok megbeszélnivalónk akad...
Nah, jobban vagyok, csak még biztos sokszor elsírom majd magam. Most még nem nagyon akarok találkozni vele, bár Ő a mai elköszönésünk után - két puszi a két orcájára - még visszahúzott, hogy akkor hétfőn mikor is találkozunk. Én akkor már persze zokogtam, de azért megembereltem magam, és gyorsan leráztam valami olyannal, hogy akkor találkozunk a ZAKon, amit már a kórussal megbeszéltünk...
---------------------
Vasárnapi bejegyzés:
Épp amikor a pénteki bejegyzést írtam, Anyum hazajött, és gyorsan abbahagytam, aztán rábeszélt, hogy menjek át Nierielhez. Átmentem, és nagyon jól esett, jókedvűen jöttem el Tőle, nagy szükségem volt a szavaira, bár csalóka reményt ébresztettek bennem, de a szerelemben pesszimista vagyok... Csak annak örülök, hogy nem én küldtem el Őt, mint eddig, és nem én okoztam Neki csalódást vagy bút...

A találkozó nem jött össze, mert Nierielnek tanulnia kellett, Lantasíriel meg nem jelentkezett. De majdcsak összejön.
A hétvégén elég sokszor eszembe jutott. Most épp ezt hallgatom, és rájöttem, mennyire idevág: "Utolsó érintés" az Adagio előadásában. Most meg az Elfelejtett dal.
Na meg Crystal (?) " őt látom a fában, a fűben, egy eldobott kőben, egy szívben, egy dalban, mondd, miért kell, hogy halljam..." Szóval mindenről Ő jut eszembe. De nem sírok. Talán már nem is vagyok belé szerelmes. Ezt így most nem érzem. Majd lesz más. Lehet egyedül is szép a világ.
"Ne szomorodj el soha, hisz az élet egy csoda, s mindig lesz egy jó barát ki végig melletted áll." Köszönöm, Nieriel!

hétfő, november 06, 2006

Hétfő

A cipőből csizma lett, ami nagyon kényelmes és tetszik is.
Pénteken csodálatos volt, Niel főzte a vacsit :) Szombaton pihiztem, azaz megnéztem Anyuval Az Operaház Fantomját és este még a GyU-ba is belenéztem.
Vasárnap meg volt a fellépés, amin nagy sikerünk volt. Egy csomó ismerős eljött, akik nem jeleztek vissza, és egy olyat sem láttam, aki visszajelzett :) Tehát ott volt természetesen Anyukám (meg Niel családja) és az MTT,s küldöttség: Ar., An., K., Sz. és legnagyobb meglepetésemre egy kis virággal M. volt csapattársam :) Hajrá Zöld Sirály :) Köszönöm nekik, hogy eljöttek. Legközelebb 11-én szombaton leszünk Törökbálinton a Sportcsarnokban. Remélem, oda is eljönnek páran...

szerda, október 25, 2006

Szerda szépen...

Hát, mi is történt...
Na, a cipő még nincs meg ,de van már elképzelésem róla, meg egy konkrét jelölt is, csak Anyumnak még megmutatom.
A kirándulás nagyon jól sikerült! Királyrétről fölcaplattunk a Foltán-keresztig, napoztunk, visszaértünk Királyrétre és egy jót ebédeltünk a Trófeásban :)
Nagyon kifáradtam, szóval vasárnap nem mentem kirándulni a családdal, hanem otthon maradtam, hajat vágtam meg tanultam :)
A hétfő gyorsan eltelt, aztán a kedd is, és már ma van :)
Gyorsan telik az idő, még fel sem ocsúdtam az évkezdésből, máris itt van a vizsgaidőszak... Na, mindegy, még nem festem az ördögöt a falra :)

péntek, október 20, 2006

Pompás péntek

Legalábbis annak néz ki. Megyek Niellel cipőt nézni, Ő ajánlotta fel, hogy elvisz pár boltba :) Na meg a hétvége is jónak igérkezik, csak legyen szép idő, mert megyünk kirándulni. Szombaton Niellel, vasárnap meg a családdal és Nieriellel :) De most rohanok fizkém laborra...
Addig egy szép kép:


Le melin Niel!

szerda, október 18, 2006

Szuper szerda

Ma teljesen jó napom volt. Találkoztam persze Niellel, ez mindig boldogsággal tölt el. A hétvégén csak az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, hétfőn láthatom.
Ma még találkoztam végre P.-lel is. Leültünk a Csokizóba, meg elmentünk fülhallgatót venni, miközben teljesen jól elbeszélgettünk, olyanakról is, amikről csak kevesekkel tudok beszélgetni. Nagyon jól esett látni, hogy jól van, jól érzi magát. Remélem, tényleg jól érezte magát velem. Aztán este meg hirtelen megjelen Nieriel, és egy keveset elbeszélgettünk. Kiderült, hogy a szombatra tervezett kirándulásra nem tud jönni, ezért megint csak ketten megyünk kirándulni Niellel a Királyrétre :)

szerda, október 11, 2006

"Szörcsölős" szerda

Igen, igen, már 1 órája bújom a netet, mert mobiltelefont szeretnék venni, lehetőleg minél olcsóbban, minél egyszerűbbet, 20-as kártyás számhoz. Nagyon remélem, hogy találok vmit, bár a vodkafonnál láttam egész olcsó készülékeket is, csak nem szeretnék szolgáltatót váltani. Ramélem, lesz valami :)

hétfő, október 09, 2006

Bolondságok - hülye hétfő

Kezdve azzal, hogy immár másodszorra felejtettem el találkozni az egyik tanárommal. Kész őrültnek éreztem magam. Hétfőn van a fizika laborom. Előző héten zh-t írtam, miután Niellel találkoztam, és teljesen elfelejtettem a másik találkozót. Ma meg az első laboralkalom után a vegyésztársaimmal mentem ebédelni és egészen kiment a fejemből a megbeszélt alkalom. Kész hülyének éreztem magam. De ma msn-en megbeszéltük, hogy utcsi alkalom szerdán 15 órától az Ch-ban az áltkém laborban. Ide is felírom, emrt ezen múlik 2 kreditem, és én nem hagyom magam! Ráadásul Niel sem jöhetett értem, mert megfázott - valószínűleg én fertőztem meg szegényt - és inkább hazament. Legközelebb szerdán találkozunk. De addig is él szívemben a hétvége emléke, ismét Verőcén voltunk. ("Nem szedünk inkább diót?" :DDD) Csodás időnk volt, elsétáltunk Kismarosra, aztán meg almát és diót szedtünk, jól elvoltunk. Bár pénteken nem mentünk táncolni, amit kicsit bánok, de így legalább még aránylag időben értünk ki az 1 órás vonatkésést nem számítva... Visszafele meg alig fértünk fel a vonatr. Áldatlan állapotok vannak, de mit panaszkodjak? Csak hétvégén és csak néha megyek MÁVval, másoknak meg ez a mindennapok része, kétszer is. Én meg csak a 61E-vel "büszkélkedhetek" (20perces úton 55 perces negatív csúccsal), na meg a kettes metró felújításával, jah, és hogy ki ne hagyjam, a 49-es villamos majdani leállására (a 47-es már nem közlekedik a 4-es metró építése miatt), amikoris lezárják a Szabadság hidat. De nem panaszkodom, mert van egy szerető szerelmem, tehát boldog vagyok :)
Remélem, a holnapi nap jobb lesz. Bár Niel nélkül...
Jah, ma terveztem találkát P-lel is, de meghíúsult a rossz kedélyállapotom miatt, sírtam is egy keveset. Majd jövő hétfőn összehozom. Esetleg hétvégén. Nagyon vágyom már látni - többek között is - Őt. Na, megyek. Aki még itt van, annak csillagos éjszakát és szép álmokat!

kedd, október 03, 2006

Keddecskén

Az előző hétvégém csodálatos volt!
Kezdődött azzal, hogy pénteken Niel meglepett egy mozival. A Szindbádban néztük meg a Tigris a hóban cimű Benigni filmet, és nagyon tetszett. Másnap meg jött hozzánk Niel, és együtt elmentünk a közeli usziba, aztán meg bicikliztünk, majd sétáltunk egy kicsit, aztán ebédeltünk - Anyu nagyon finomat sütött-főzött :) Majd egy Game of Life társassal fejeztük be a napot. Csodásan éreztem magam :)
A vasárnap a tanulásé volt, mert hétfőn zh-ztam fizikából, ami nem is lett olyan rossz.
Mostanában olyan furákat álmodok. Azt álmodom, hogy nem Niellel, hanem például P.-lel vagyok együtt, vagy teljesen ismeretlen srácok az álombéli szerelmeim. Reggel meg úgy érzem, mintha "megcsaltam" volna Nielt...
Remélem, nem álmodom többet ilyeneket...

szerda, szeptember 27, 2006

Bejelentkezés

Kissé rosszul vagyok, ezért rövidre fogom a mondandóm:
Még élek ;)

szerda, szeptember 20, 2006

Csalódottság

Engem egészen megdöbbentettek a Szabadság téren történtek. Azt hittem, ilyesmi csak külföldön történhet (l. legutóbb Franciaország), de tévedtem. Tegnap reggel néztem a tévét, és szó szerint zokogtam, hogy ilyenek megtörténnek, hogy emberek ily módon fejeznek ki vmit. Ki is kapcsoltam a tévét, igyekszem elkerülni a híreket. Nagyon összejött most minde.n.. Csalódtam a magyarokban, illetve egy részükben. Békés demonstrációval sokkal többet lehet elérni, mint erőszakkal és fosztogatással. Ezek az események rányomják bélyegüket a tandíj bevezetése (vagy tudomisén, miért) ellen szervezett tiltakozásra is. Na, nem kesergek többet itt.
Vannak jobb híreim is. Pl. ma lesz az első holland órám, meg hogy tegnap Niellel felfedeztünk egy nagyon jó helyet az Angyal utcában Marika néni kávézóját, ahol remek túrós palacsintát ettem :)
Meg voltunk Az Operaház Fantomja előadáson a Madáchban Anyummal és Nieriellel :) Nagyon élveztük, bár a Fantom jobb is lehetett volna... Raoul simán leénekelte... Majd megyünk harmadszorra is megnézni ;)
Na, megyek, mert van még elintéznivalóm. Le melin Niel!

kedd, szeptember 12, 2006

Keddecskén...

31-e óta megint csak történt egy s más. A Bin Jip jó volt, amolyan művészfilmféle, nem értek hozzá. Viszont előtte voltunk a Széchenyi Fürdőben és vmi remek volt! Mindent kipróbáltunk, a szaunától kezdve a gőzkamrákig, a 16 fokostól a 40 fokos medencéig :)
2-án tábori taly, végre láthattam rég nem látott bolond tündéim :) Nagyokat csúszdáztam, a pulcsim körbejást, mivel nagyon jól ment a csúszdákon :) Aztán a Fornost bukása előadás után a többség elindult Nagymama palacsintázójába, de nekem elment a kedvem tőle (eszembe jutott vki, aki épp hiányzott) és a HÉV felé mentem, ahol is g-zel és D-rel összefutottam, és miután g elmesélte, hogy a palacsintázókra vár, és nem tudja merre is van az a hely, elmondtam Neki, hogy a többiekre hiába vár, más úton elindultak. De én azért elkísérem. Igy lett egy jó kis palacsintázással lezárva a napom :)
Aztán ismét Verőce, immár utoljára a suli előtt. Megint 3 nap, ami ismét csodás volt, bár Vácott kiderült, hogy zárva a strand, de a kertben azért leslagoztuk egymást :)
Aztán suli. Nem is olyan rossz, mert 3 napon ugyanakkor végzünk, csütörtökön meg találkozunk a kóruspróbán :)
Synithosra valószínűleg nem fogok tudni járni, mert pénteken négykor végzek az órarendem szerint. :'(((

csütörtök, augusztus 31, 2006

Né', má' megin' csütörtök :)

Nah, úgy látszik a csütörtök a blognap nálam. 16-a óta történt egypár dolog... Például voltam a Vidámparkban dolgozni mint jegyszedő. 20-án úgy, ahogy kell, eláztam Niellel. Verőce megintcsak jó volt, 23-25ig voltam. Jah, és névnapom is volt, Nieltől kaptam egy csodálatos nyakéket, köszönöm! Ma Anyuval mentünk volna Da Vinci kódot nézni, de nem érezte jól magát. Holnap meg Niellel megyek megnézni a Bin Jipet. Mára ennyi. Lassan itt a suli... :(

szerda, augusztus 16, 2006

Ma - 2006.08.16.

Naja, kedd. Vagy szerda? Megint nem tudom, milyen nap is van. Addig jó nekem...
Hétfőn talákoztam Niellel és megnéztük az ARC kiállítást. Nagyon jól éreztem magam, mert Vele lehettem. Majd még megyünk Verőcére (verset is írtam róla) és ismét csak jó lesz :)
Most 1ébként Nierieltől írok. Ő még mindig Tihanyban van, de majd 21-én hazajön, aztán mindent jól átbeszélünk :)
Most ennyi. Le melin, Niel!

vasárnap, augusztus 13, 2006

A legcsodálatosabb hét

Verőce. Egyeseknek csak egy falucska, község a Duna partján, nekem egy fogalom, ami a boldogság szinonímája. Felejthetetlen hetet töltöttem itt Niellel. Kirándultunk a Csóványosra, sétáltunk Vácott, pizzát rendeltünk, kártyáztunk, napoztunk és mindezt ketten együtt. Boldog a szívem, szép minden. Csak ne lenne ilyen zajos ez a város. Szeretlek, Niel. Egyre jobban.

vasárnap, augusztus 06, 2006

Varázsos vasárnap

Jujj de jó volt, tegnap találkoztam Niellel! Annyira remek, hogy csak na :)
Ma meg megnézzük Az operaház fantomját a Kossuth téren. Aztán hétfőn irány Verőce :)))

Itt az a vers, amiről írtam az előbb:
Mélységesen sekély víz
Partot aprít, követ visz
Homokba írva szerepel
A sosem látott tiszta jel
Sorsát ugyan ki írja meg?
Hullámok unos zenéjében
Öröktől fogva és örökkétig
Elrendelt végzet ez mégis.

Mellé a margóra írva: Nem tudom, mi ez. És tényleg nem. CSak úgy jöttek a szavak.

Aztán egy másik, az Ölelések c. sorba:
5. ef.
Felém léptél nyílt szíveddel
Mellé kitárt két kezeddel
Furcsállottam. Mire véljem?
Nekem szólna ölelése?

Engem zártál karjaidba
Nem másnak szól ez a 'hiba'
Mosolyogva köszöntél rám
Bennem barátra találtál.

(biztos olvassa, akiről szól)

Mára ennyi, na meg annyi, hogy ismét Nierielnél vagyok, csak nélküle, mert Ő még mindig Tihanyban gürcöl, de megengedte, hogy használjam a netét. Köszi ;)

péntek, augusztus 04, 2006

Nálam még csütörtök...

Na igen, elmúlt éjfél. Csoda, hogy ilyenkor írok, mert nem szoktam. De hát ilyenkor olcsó a net. A modemes. Akartam P.-lel kicsit msnezni, de holnap (azaz ma) 6kor kel. Sebaj. Feltöltöttem a tábori füzetemet a fotótáramba. Itt lehet megtekinteni, ki miket irogatott bele:
Fotók
Ma (illetve tegnap) voltunk egyet kirándulni családostul a Holdvilág-árokban. Csak egy kis körutat tettünk, mert a nyaraláskor megjártuk a hosszabb utakkal :) Utána szedtünk őszibarackot.
Ma (most már tényleg ma) nem tudom, mit is fogok csinálni. Annyi biztos, hogy befejezem a könyvet, amit épp olvasok (Wass Albert: Se szentek, se hősök) meg eszem, iszom, jah, meg előtte alszom... De aztán a holnap! Megyünk a nagymamámhoz születés- és névnapokat ünnepelni, de utána TALÁLKOZOM NIELLEL! Alig bírtam ki ezt a majd' két hetet. De aztán semmi nem választ minket el ;)
Született 1-2 versem - az egyiken én magam is meglepődtem, mert szinte csak úgy íratták magukat a sorok... Legközelebbre leírom őket. most kissé késő van a begépelésükhöz. Jah, és éljenek a zöld sirályok!

kedd, augusztus 01, 2006

Talán ma, meg az elmúlt hetek

"Hullajó hetek"

Nah igen, azok voltak, minden értelemben. Eltekintek a hosszas élménybeszámolótól, inkább azokat a dolgokat írom ide, amik bennem voltak. Elsőként az, hogy egész tábor alatt kissé nyomott volt a hangulatom. Úgy volt, hogy Niel eljön meglátogatni vasárnap, de aztán végül nem úgy alakult. Iszonyatosan hiányzott. P. vállán zokogtam egy sort, mert C.-t nem mertem megkérni, meg P.-t régebbóta ismerem, Neki köszönhetem, hogy most az MTT-hez ilyen közel állok. Aztán valahol a 4. nap táján megpróbáltam a hiányát elfelejteni, és valahogy semmit sem érezni, amolyan védekező állásba helyezkedni. De persze ettől még nem tudtam igazán lelkileg is jól érezni magam, bár az éjszakába nyúló PÓKerezéseket és a röplabdázásokat nagyon élveztem. De nem adott maradandó élményt, mármint olyat, mint amit egy jó beszélgetés váltott volna ki. Ez nagyon hiányzott az idei táborból nekem. Lehet, hogy túl önző voltam és a szabad időmet pl. pókerezéssel ütöttem el, vagy olvastam. Bár szerintem az igazán nem vett el sok időt. Meg nem mertem kezdeményezni. Talán vártam a sültgalambot (ill. sirályt). A csapveznek felvetettem a gyertyásbeszélgetés ötletét, amiből - a legnagyobb bánatomra - semmi sem lett... Üresnek éreztem magam, meg a tábort is. De reménykedek, hogy majd más talikon összejönnek azok az áhított mélybeszélgetések. M.-et már kipécéztem magamnak. Remélem, összejön és nem érti félre. Jah, és mindenkitől bocs, hogy ilyen-olyan voltam, vagy nem voltam. Nem tudtam magamat adni szvsz. Tavaly rengeteget mosolyogtam, idén ez valahogy nem jött össze úgy, ahogy szerettem volna. Sajnálom. De majd legközelebb. Remélem.

A családi nyaraláson már jobb hangulatom volt. Nagyokat kirándultunk, ismét bőrig áztunk, hála a cuccujésoknak, tisztára, mint tavaly. Szóval jövőre mindenki csak saját felelősségére kezdheti el azt az átkozott mozdulatsort/éneket >:P Fürödtünk a Balatonban. Végre lovagolhattam, lépés-ügetés terepre mehettem Dzsoki hátán :) Megvolt életem első vágtája, mert megindult alattam az egyébként lusta paci :) Meg is éreztem az alsó felemen, hogy sokat ügettünk. Meg teljesen kikészültem. Hullafáradt voltam, alig bírtam mozdulni utána. A maradék napokon is sokat pihiztem. Kiolvastam az összes Anyum által megvett lapot. Hiányzott Niel.

Ez a hét egész jó volt. Tegnap megnéztem az Öcsémmel a Karib Tenger Kalózai 2-t. Ma meg találkozhattam Nieriellel. Könyvtárban jártunk, ahol megtaláltam Tolkien Fa és levél c. művét, amit ki is kölcsönöztem. Holnap meg megyek Sen-jün próbára.

kedd, július 11, 2006

Kivételesen kedd :)

Nah, szóval. Voltam kórustáborban. Nagyon jól éreztem magam :) - Rövid leszek, mert drága a net, meg az idő pénz - tapasztalat, voltam nyári munkán, kompetenciateszteket kódoltam.
Meg most fogok menni MTT táborba. Jah, tegnap meg volt Synithos előadás :) Szerintem sikeresek voltunk ;) P.! Hidd el, hogy _JÓ_ voltál! E.-nek köszönöm a 'félrehívást', a többieknek a hülyéskedést ;) Nah, jól van, mennem kell, legközelebb hosszabb leszek! ;)

csütörtök, június 29, 2006

Már megint csütörtök :)

Újabb 1 hét telt el ebből az évből. Végig szenvedtem, mert bár tanulnom kellett volna, de sehogyan sem ment. A nagy melegben csak pihegni tudtam az ágyban, étvágyam egyáltalán nem volt - le is fogytam -, és elegem volt. Tehát a mai szerves vizsgára is úgy jöttem el, hogy csak a csoda segíthet, semmi más. A csoda elmaradt, de egyáltalán nem tud érdekelni. Itt a nyár végre, szabad vagyok, sok-sok helyre elmegyek, a tankönyvekre, jegyzetekre rá se nézek. Sokat leszek a napon, hogy végre valamelyest lebarnuljak, sokat leszek Niellel, megyek MTT táborba, fogok dolgozni, ma meg indulok a kórustáborba, Siófokra :)
Az elmúlt hétről csak annyit, hogy hétfőn végre találkozhattam Niellel! Annyira hiányzott már... Nagyon örültem. Másnap meg eljött hozzám :) Sétáltunk 1 órát. Aztán szerdán is meglátogatott :))) És ismét gazdagodott a Tőle kapott vörös rózsa gyűjteményem :) Nah, indulok haza, mert még pakolászok, negyed 2-kor indul a vonatom :)

csütörtök, június 22, 2006

Csütörtöki csemege

Igen, végre, meglett másodszorra a FizKém vizsgám, ráadásul hármasra :D Azt hittem, hogy a kettesért húzza addig, meg kérdezget, de nem. Kellemes meglepetés volt :) Utolsó voltam, ahogy kiértem, hívtam Nielt, aztán meg Anyumat :) Veletek is megosztom örömöm, örüljetek velem ;)
Nah, ennyit az örömködésből, mert kell még tanulni egy még nehezebb vizsgára, szerves kémiára... :/
De még örvendetes, hogy Niel már jobban van, pénteken, de legkésőbb szombaton láthatom végre! Úgy hiányzik... Meg Nieriel is, mivel Ő most kint van Németországban. Meg Lantasíriel barátnémról sincs semmi hír...

kedd, június 20, 2006

Kedvetlen kedd

Ááá, ez a nap nem jó, úgy ahogy van. Illetve volt. Legalábbis eddig. Niel megbetegedett, tegnap 39 fokos lázzal feküdt hűtőfürdőben, de előtte még írt egy matek vizsgát. Tehát ma nem jöhetett elém. Nekem meg ma nem sikerült a fizkém, mehetek megint. Utálom az egyenleteket...
Viszont a hétvége, azon belül a szombat csodás volt!
Nielék nyaralájóban voltam, annyira szép hely és a szülei is kedvesek.
Csodásan éreztem magam, remélem, lesz még ilyen alkalom :)

csütörtök, június 15, 2006

Milyen nap is van ma? - Csütörtök

Nah, igen, kissé nem tudom, mi is van. Az biztos, hogy eddig mindenem meglett kettessel. Az a labod zh is, meg a VegyMűv is. Egész jól állok.
Most kedden írtam a VegyMávet, utána meg elvitt Niel a Szerájba és degeszre ettem magam - vagy 1 kilót visszahíztam, mert most 2-t fogytam - aztán Margitsziget - csodás volt. Meg voltunk még előtte is sok helyen, pénteken pl. a Lord Tennysonban, aztán meg séta a Dunaparton :)

Egy kép a legutóbbi kirándulásról: (elneveztük Sárkánysziklának, mert olyan, mintha a sárkány feje lenne :)


Szerintem sok mindent kifelejtettem. Mentségemre csak annyi, hogy azt se tudtam, milyen nap is van ma. De majd 6-kor kórus, holnap meg Synithos :)

szerda, június 07, 2006

Hihetetlen hétfő, kibírhatatlan kedd, szenvedő szerda

Hát a hétfő... Kirándulást terveztünk, de az időjárás miatt, nem lett belőle semmi. Viszont lett helyette egy mozi Niellel :) Az Eltakarítónőt néztük meg, nagyokat nevettünk rajta :) Aztán meg elsétáltunk a Ráday utcába és beültünk a Vörös Oroszlánba, ahol is annyira jól elvoltunk, olyan csodálatos volt, hogy sírtam örömömben :) Mondjuk ehhez az is hozzájárult, amit egészen lent már taglaltam. De lényegtelen. Örömmámorban úsztam, és ez csak fokozódott a hazaúton, mivel immár sokadszorra hazakísért :) És vagy 1 órán keresztül 'búcsúzkodtunk'. Nem bírtam elengedni, nem mehet el, maradjon még. Aztán avval végződött, hogy már fél 10 van (holott napnyugta felé érkeztünk a kapu elé)... Majd kiugrottam a bőrömből, annyira szeretem!
Kedd. Azért kibírhatatlan, mert tanulás. Meg Nieltelenség :) Na, szóval nagyon, de nagyon hiányzott, mint eddig talán nem is. De kitartottam, mert tudtam, hogy másnap találkozunk!
Szerda. Bementem zht írni. Azt a labor pót-pót zht. Sokszor eszembe jutott Niel. Kilépve sehol senki :( Körbenézek, semmi. Veszem a mobilom, látom smsem jött. Nem tud jönni, mert belázasodott :'((( De holnap (óh, holnap) jön majd kóruspróbára :) Még egy nap, amit nélküle kell elviselnem. De annál szebb a viszontlátás (és -hallás, és -érzés...)
Le melin Niel Legkedvesebb!

Az ám, de utóbb -még aznap - felhívtam, mert a közelében jártam, és lejött :)) Margitszigeti séta lett belőle, remek volt :) Nem volt annyira beteg, és nem kaptam el Tőle semmit sem :)

szombat, június 03, 2006

Hosszú szombat

Hosszabb kihagyás után...

Te jó ég, jó régen írtam ide bármit is, nem tudom mindet bepótolni...
Azzal kezdem, hogy azt a labor pót-pót zh-t még nem ismételhettem meg, de az egyik HÖK-ös már dolgozik rajta... Hátha... Beindultak a vizsgák, most is tanulnom kellene, de egyáltalán nem megy. Csütörtökön kóruspróba volt, Niel megint hazakísért :) Ej, de szeretem :)
Aztán, illetve előtte meg (talán szerdán?) Nieriellel elmentünk szandálra vadászni :) Neki elég sok tetszett, de az Anyukájának is megmutatja még, nekem meg alig-alig, aztán láttam egyet, ami megtetszett, és meg is vettem :) Mondjuk az utolsó helyen (ahol akár kezdhettünk volna is, mert oda mindenképp bementünk volna :)) De a lényeg, hogy van egy jó szandálom, sőt, láttam egy másikat is, ami egészen olcsó volt, és csütörtökön Anyummal meg is vettük (Ő is kapott egy hasonlót). Tegnapi (meg az azelőtti) Synithos is remek volt, mindkettő végén Niel várt rám :) Tehát a Synithos tagjai is megláthatták a Lovagomat :))) Bocsánat, hogy nem mutattam be, csak kicsit szétszórt voltam. Meg a rózsa is elvarázsolt, amit hozott :) Aztán onnan teázóba akart vinni, de én nem voltam annyira jól, azaz éhes voltam, és végül pizzáztunk egy nagyon jót :)
Voltunk kirándulni is, most Anyukám, Nieriel, Niel és én voltunk a Pilisben :) Nagyon jó volt :) Lett jó sok kép is :)
Meg lehet, hogy hétfőn is megyünk. Várom, mert Niel is jön :)

szerda, május 24, 2006

Egy borzalmasan induló szerda :'(

Azzal kezdődött, hogy labor zh. Ez eddig csak kellemetlen volt, de kiderült, hogy a Neptunon jelentkezni kellett rá (IV díjat már kifizettem, holott azt meg nem kellett volna) és aki nem jelentkezett nem írhatja meg... Teljesen elszomorodtam, buktam 5 kreditet, legalább fél évet... meg főleg amiatt, hogy teljesen feleslegesen készültem egy csomót rá. Tehetetlen vagyok. De majd jön még Niel és talán megvigasztal...
Az előző hetem nagyjából jól telt, sokat készültem a zh-ra. Szerintem meg is lett volna... :'''((((
Most nem írnék többet, nem látom értelmét.

hétfő, május 15, 2006

Na, ez egy jó hétfő

Hát igen, jó hétfő, de kezdjük a hét végétől :)
A csütörtöki próba jól ment, kezdjük érezni a dallamot. Utána meg elmentünk fagylaltozni Niellel :) Pénteken zh volt, aztán meg Niellel találka, felsétáltunk a Gellért hegyre - rengeteg turista a Citadellánál, de mi nem zavartatjuk magunkat :) Aztán irány haza, mert sms-t kaptam C.-től, hogy hozzam el az indonéz furulyámat Synithosra. Otthon gyors beszámoló után felkaptam a furulyát és irány az ADS. Na, igen, de marha mázlimra az Örsön összetalálkozok a színjátszósokkal (C.,g.,K.,N.,+ Sz.) és a 76-osra még épphogy feljutunk, és még épphogy elér minket Rénszarvastárs :)
Igen, most nem az ADS-en, hanem Rákosligeten volt a próba :) Na, odaérvén a buszmegállóban megtaláltuk R.-et és konstatáltuk, hogy milyen finom fagyit eszik, és mi is vettünk :) Aztán később befutott E. és még később megérkezett E. és G. is, és indulhattunk a Helyre. Jól eltelt az idő, a beszédgyakorlatot ki is hagytuk. Aztán zártam, és hazagyalogoltam, át a patakon, énekelve, a lenyugvó napot nézve... különleges hangulat volt... Sehol senki, lehunytam a szemem, csak a madarak és a bogarak hangja, és távol egy kutya ugatott... Megismételhetetlen.
Szombaton tanulnom kellett volna, de nem igazán ment. Este meg moziba mentem egy (film lev.csatornás) ismerősömmel, Meldataroval és megnéztük a Casanovát. Várakozásomon felüli volt, tetszett :) Megkaptam Tőle az Én, Pán Péter és a Moulin Rouge-t DVD-n, és otthon Anyuval meg is néztük ez utóbbit :)
Aztán meg vasárnap. Tanulnom kellett volna, de nem :) Este mise, utána találkoztam Nieriellel, az Édesanyjával és kutyusával, Sunnyval, hogy egy kicsit vigasztaljam, vagy mi. "A hiba az Ön leányában van" :)
Ja, és ma. Kiderült, hogy nem kellett volna tanulnom, mert megvan a 2-es :D Szóval végül is jól jártam. Találkoztam kétszer is Niellel, kaptam valami eszméletlen finom bon-bont - mogyi mogyi hátán :) Csak mikor találkozom Vele, akkor tudatosul bennem, mennyire is hiányzik, ha éppen nincs velem, és hogy nagyon szeretem.

csütörtök, május 11, 2006

Napos-szeles csütörtök

Túl vagyok pár zh-n, de még előttem van 1-2, a vizsgaidőszakról nem is beszélve. Felvettem már a vizsgáimat, most azon drukkolok, hogy sikerüljenek majd...
Kedden csak néhány percre találkoztunk Niellel, mert zh-ra készültem. Szerdán meg egyáltalán nem jöttem be, viszont sms-t váltottunk. A szerdám amúgy jó gyorsan eltelt, varrogattam gombot vissza az ingemre (ez szép magyar mondat :P), bőrgyógyászhoz mentem a gombáimmal :) Aztán gyógyszertár: beüti az első tételt, ami a gomba ellen szedendő kapszula. Nézem: majdnem 4000 forint (támogatással)! Ööö, ezt most nem kérném, nincs nálam ennyi pénz. Nem hittem volna, hogy 4 db kapszula ilyen drága... Délután meg Anyuval császkáltam, kerestünk nekem blézert meg szandált, de egyiket sem találtunk. De legalább ettünk finom erdei öntetes fagyit.
Most meg GP.-kal beszélgetek MSN-en :) Na, szép napom lesz még, mivel 5-kor vár a Lovag a próba előtt :)

hétfő, május 08, 2006

Egy tűrhető hétfő

Na igen, csak azért tűrhető, mert találkoztam Niellel. Megbeszéltük tegnap, hogy az első óra előtt találkozunk, de az anyamvaadt expressz olyan lassan ment, hogy csak pár percet láthattam Őt. De azért ezt megtoldtam a zh-ja előtt még pár perccel :)
Ami pedig nem jó: zh zh hátán. Na meg konzultációk. Hogy fog nekem ez sikerülni? Összeszedem magam ;)
Az előző héten meg nem tudtam kóruspróbára menni, mert akkor volt konzultáció. A Synithos is elmaradt, a ballagások miatt. Az Öcsém is elballagott, ma meg szurkolok, hogy jól teljesítsen :) HAJRÁ ÖCS! (biztos menni fog Neki, mert a tőlem kapott sk "ÖCS" feliratú zokni van rajta :))
Szombat és vasárnap tanulással telt. Szombat reggel meg elfelejtettem angoltanításra menni :) Vasárnap szerencsésen bepótoltam ;) Meg voltam Nierielnél is mindkét nap. Jól elökörködtünk :) Pl. Engel der Muse :) Azaz német Fantom éneklésével :D
Nah, ma még előttem 2 konzultáció meg egy zh, szóval... le melin Niel!

kedd, május 02, 2006

Egy csodás kedd :)

Na, ez alatt a hosszú hétvége alatt sokminden történt, el is kezdem a szombatnál: Délelőtt angol okítás, estefele meg majális a Vida-dombon, musical-összeállítás Csengeri Attilával (!) és Mahó Andreával. Énekelték a Fantom nótát is, remek volt! Nieriellel és Anyukámmal mentünk és találkoztunk volt biosz-föci tanárunkkal, aki jól ellátott minket finom borral :) Vettünk perecet, bort és vattacukrot is :) Meghallgattunk még vmi Edmondot aztán eljöttünk. Aztán a csodás vasárnap :) Kirándulni ment az egész család és... Niel is jött velünk! Dobogókőről tettünk egy gyönyörűszép körsétát, és nagyon kellemes volt! Nagyon szeretem az erdőket!!! :) Aztán meg hétfőn moziba mentünk - én és Ő. az Egy gésa emlékiratait néztük meg, aztán beültünk egy cukiba, és cukiztunk :) Aztán a csodás kedd: a hosszú és fárasztó labor után egy vörös rózsával várt rám! Hát én odáig voltam Érte! Annyira megörültem Neki (meg a rózsának), hogy csak na :) Aztán megint hazáig kísért :)

péntek, április 28, 2006

Netes dolgok

Épp teljesen mást kerestem a neten, de annál sokkal jobbat találtam a www.netorian.hu/-n. Nielnek ajánlva :)
" Te vagy a szívem kuglófjának egyetlen szem mazsolája! "
"Cukor? Nem! Csoki? Nem! Gondolkozzunk... Méz? Hmm... A csudába! Egyszerűen nem jut eszembe semmi, ami olyan édes, mint te. "
" Fontos üzenetem van a számodra: amikor írom, rád gondolok, amikor küldöm rád gondolok, amikor megkapod rád gondolok és most is rád gondolok. "
"Azt tanultam, hogy egy nap 24 óra, egy óra 60 perc, egy perc 60 másodperc. Azt nem tudtam, hogy egy másodperc nélküled maga az örökkévalóság..."
"Ha te nem volnál, érzéseim csak a régmúlt érzések árnyképei volnának!"

Johann Wolfgang Goethe: Rád gondolok

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

(Szabó Lőrinc fordítása)

Mára ennyi idézet. Mára még van egy találkám és egy Synithosom. És legyen elég időm...!

szerda, április 26, 2006

Fagyi :P

A keddi napon megvárt (az egyébként elég jól sikeredett) labor után. Egy meglepetéssel - gitárral! Leültünk egy padra, és énekelgetett egy keveset :)
Aztán felvetette, hogy menjünk fagyizni. Ismer egy helyet az Oktogonnál, ahol nagyon finom fagyit lehet kapni nagyon finom ostyában. Én meggy-sárgabarack, Ő szeder-meggy. Annyira finom volt, az enyém is, az Övé is, meg egyszerre is :) Megint hazáig kísért :)
Szerda, azaz ma: Délelőtt az energiatermelés labor előtt 3 percre találkozhattunk, nagyon kevés volt, ezért megvártam az órája után és még eltöltöttünk egy jó órát együtt. Aztán tanulhattam, mert este 6-kor labor Zh volt. Remélem, jól sikerült...
Jah, és megint írt egy verset a Kedves :) Talán leírom majd ide. Na meg persze, megint Nierielnél vagyok :) Szegény, elég fáradt, mert 4-kor kelt egész héten... Igyekszem ébren tartani Őt, amíg nem hívja a barátja ;)

hétfő, április 24, 2006

Az első nyári nap

Csodás idő volt ma, hétágra sütött a nap :)
Hasonlóan szép idő volt a hétvégén is. Most egy hosszabb bejegyzés következik, révén sok minden történt :)

Péntek, illetve csütörtök:
Csütörtökön nem találkoztunk :( Elmaradt a kóruspróba, ezért nem mentem be. Nagyon hiányzott... Pénteken meg vártam, mindenhol Őt lestem. Utolsó óra (3 órás szerves kémia) közben meg leszakadt az ég. Hatalmas villámás meg égzengés és többezernyi dézsa víz. Félelmetes volt. De még reménykedtem, kifele menet is jól körülnéztem, hátha, de nem... Letörve bandukoltam a megállóba, ahol is egy néni megszólított, hogy nem az én ismerősöm integet-e a másik villamosról. Hát persze, hogy Ő volt :))) Rögtön felragyogtam. Karjaiba röpültem :)))
Elkísért egészen az ADS-ig, ahol kiderült, hogy nagyon korán van még - nálam persze nincs óra, ezért nem tűnt fel, hogy olyan 20 perccel a szokásos előtt kiengedett minket a szerves kémia tanár :) Szóval még sétálgattunk egy jót, miközben az ég is kiderült :)
Aztán amint bementem, alig bírtam magammal, mindenkinek hatalmas cuppanósakat osztogattam (még g.-nek is, bár ő szerintem nem vette annyira jó néven :)) és széles vigyorral a képemen kezdtük el a jelenetet, amin aztán jól kijózanodtam - a szerepemhez illően.
Synithos után Lamyval megint olyan jól elbeszélgettünk - köszönöm! - és kiderült, hogy mennyire hasonlóan áll Ő is, mint én :)
Nah, aztán szombat. Niel hívott, hogy menjünk kirándulni. Nemet mondtam neki, mert elvileg tanulnom kellett volna (ami úgy 2-szer fél órát sikerült is, de ez persze nem sokat ér), TF-re szerettem volna menni, és Anyu miatt is nemet mondtam, mert egy egész napos 'kimaradást' nem venne jó néven... Délelőtt tanítottam, aztán délután elmentem a TF-re :) Elég korán megérkeztem, mert azt hittem, 2-kor kezdődik :) De teljesen jó volt, hogy előbb odaértem, mert játszottunk "Mi lenne, ha" című játékkal, amin nagyokat nevettünk :) Aztán üveget festettem és GoMunCsoztam egy nagyon érdekes témáról, az álmokról. Jah, ma is álmodtam, gyorsan leírom ide, amennyire emlékszem: a nagymamámékhoz hasonló kertben voltam, ahol a szomszédból átjött egy torz kutya, aminek hosszú, fekete szőra volt, nem látszottak a szemei, hanem csak egy kicsi fehér szarv a homlokán, és olyan volt, mintha másfél kutya volna, azaz 4 lába volt, de hosszabb volt a teste, mint normálisan. Megpróbáltam többször elijeszteni, egyszer meg is ijedt, és ekor mintha összement volna, és a kövek közé próbált bújni, de végül én ijedtem meg tőle, mikor felém jött, és felébredtem.
Vasárnap is tanulnom kellett volna, de már régebben megígértem egy ismerősömnek, hogy elmegyünk biciklizni a környékre, és tettünk egy jó nagy 'ismerd meg Budapest határát' túrát :) Este templom, egy kis tanulás, 10 oldal olvasás, aztán alvás.
Ma meg megyek befele isibe és ki vár rám? Hát persze, hogy Niel :) Nagyon megörültem Neki! A 2 napos "aszkétizmus" (az Ő kifejezése) után jól esett a közelsége :) Aztán 2 db. matekóra és most én vártam Rá a tanterme előtt :) Mint utóbb kiderült, Ő meg az én termem előtt várt :) Megtaláltuk egymást, és Niel egy 'kevés' időt le is csípett az órájából, alig tudta rászánni magát, hogy órára menjen. Le melin! ;)

csütörtök, április 20, 2006

Csüt, Nierielnél

Most éppen Nieriel gépéről netezem, az Ő árgus szemei által kísérve írom eme sorokat :) :P
A tegnap csodás volt - voltunk 'bulizni' a Martosban, Jamie Winchester (Vinyó :)) és Hrutka Róbert játszottak. Annyira jó volt! Rengetegen voltak, de azért még elfértünk. De a levegőnek már nem sok hely jutott :) De pótoltuk ;) Sok ismerőssel találkoztam - B., V., A., Á., K.... Hát igen, koleszosok :)
Aztán végül 1 óra tájban indultunk haza, a Blaháig engedtem, hogy kísérjen, mert tudom, hogy csak ritkán járnak az éjszakaik, nekem meg elég, ha fölrak a buszra, ami aztán a házunk előtt rak le :)
3-ra kerültem ágyba és délig aludtam, akkor is csak a kedves közös képviselőnk miatt keltem fel, mert felcsöngetett, hogy kapcsoljuk majd le a villanyt a tárolóban :/ Nem volt kellemes, de aztán finomat reggeliztem, és végig Nielre gondoltam :) (ha lehet) Még az eddigieknél is jobban szeretem :)))

Egy kép Nierielről és rólam a keddi gellért-hegyi 'kirándulásról': :)

kedd, április 18, 2006

Kedd

A tánc csodás volt! Rengeteget forgatott, és sokat döntött hátra, meg is éreztem az izmaimat :) Jól éreztem magam. Meg kicsit vissza fogtuk magunkat, mert azon a csütörtöki napon elszaladt velünk a ló... Meg kissé leverten érkeztem, de aztán gyorsan felvidultam :) Vasárnap délelőtt még bicajoztunk egy hatalmasat a családdal, meg aztán hétfőn is :) Végre mindannyiunknak van cangája :) Hétfőn még elmentünk 2 helyre rokonokhoz, aztán ma meg már suli :(
Az viszont jó volt benne, hogy így együtt mehettem Nieriellel be, és aztán úgy döntöttem, hogy nem ülök be előadásra, inkább felruccantunk a Gellért hegyre, és egy jót beszélgettünk, meg fényképezgettünk :)
Utána meg találkoztam Niellel, jobban mondva megígérte, hogy megöntöz :) Mondott egy szép locsolóverset is :) Aztán meg volt olyan végtelenül kedves, hogy megvárt a labor után, ahonnan én jöttem ki utoljára :) És haza is kísért :) Puszi :* :)

szombat, április 15, 2006

Még versek

Látomás

Zenét hallok, mondd mi szól?
Mi az, mi ily elragadó, bájoló?
Erdő mélyén járok, avar roppan.
Ezer titok rejlik fűben, lombban.
Egyszerre itt, máskor ott látom,
Mintha csak velem játszna, távol;
Erre röppen, illan, arra hív, csábít,
Bármi lesz is, követem szárnycsapásit.
Elvezet egy sötét, szomorú tájra.
- Nézd, ez a semmi sivár világa,
Itt nincs boldogság, nevetés sem cseng,
Csak az van itt, mi örökké bút zeng. -
Aztán tovább, el e borzalmas helyről.
Immár egy világosabb kép üdvözöl.
- Ez a közömbösség komoly kertje,
Itt minden egyforma, szürke.
Ez se nem ez, se nem az, nézd,
Se nem fekete, se nem fehér. -
De tovaröppen égi fény felé.
- Itt minden a boldogságé.
Csupa szín, varázs és báj.
Ide kell, hogy visszatalálj! -
Majd hirtelen eltűnt, elillant,
Gyorsabban mint a pillanat.
Én csak álltam ott megbűvölten,
Míg mindezt elfelejtettem.


Kérlek

Kérlek, nézz rám, mikor nem látom.
kÉrlek, szólj hozzám, ha nem is hallom.
kéRlek, válaszolj, ha nem is kérdeztelek.
kérLek, vigasztalj, ha nem is kértelek.
kerlEk, gondolj rám, ha nem is tudod.
kérleK, emlékezz rám, és immár tudod...
- - - - - -
... tudod, hogy emlékszem Rád,
tudod, hogy gondolok Rád,
érzed, hogy valaki szeret,
hiszen összetartanak a kötelek,
a mindennél erősebb kötelék,
melyet semmi nem zúzhat szét,
s melyek az emlékekben gyökereznek,
és a jelenben megerősödnek. -
A messzeség oly végtelen,
pedig Te nem is ott jársz,
de tudja az értelem,
hogy az sem más
mikor karnyújtásra állsz,
de lelkünk más csillagoknál sétál,
oly nagy köztünk a távolság,
melyet nem fog fel a valóság.
Ám ha a láthatatlan kötelek
minket összetartanak,
nem számítanak a méterek,
hisz megtartalak
örökké az emlékeimben,
és felidézlek, ha úgy érzem
Rád van szükségem,
és Veled álmodom éjeimben...

(Nierielnek és Lantasírielnek)

Nagyszombat

Csütörtök - óhhh, 1 órával korábban keltem, mint szoktam, mert annyira izgatott voltam a délutáni találkozó miatt. Egész nap arra vártam. És izgultam, hogy elolvasta-e a levelemet, amiben leírtam, hogy 1 órával hamarabb ott leszek a kóruspróbán. De ott volt. Annyira megörültem Neki :) 1 órán keresztül annyira jól elvoltunk! Aztán kóruspróba, aminek szünetében megintcsak eltűntünk, és a végéig elő sem kerültünk :) Megtört a jég :)
Pénteken sajnos nem volt Synithos, de a szerdai alkalom nagyon tetszett :)
Voltam helyette misén. A János passiót énekelték. Meg ma is voltam misén, a körmenetet is végigjártam - rengetegen voltunk. Holnap is megyek. Ez a Húsvét nálam nagyon 'misedús' volt :)
Holnap meg megyek táncolni Niellel! :) Alig várom.

szerda, április 12, 2006

Szerda

Ez a nap is jó eddig :)
Főleg, mert reggel találkoztam Niellel az energialabor előtt. Azt mondta, egész menedzsmenten erre a pár percre várt... Nagyon sajnálom, hogy tényleg csak pár perc lett... Mennem kellett, mert beugróvel kezdődik al abor, nem maradhattam le róla... Holnap majd találkozunk a kóruspróbán.
Ma meg még megyek Synithosra. Rákosborzasztón lesz, jó lesz ;)
Egy kép a kirándulásról:

hétfő, április 10, 2006

Hétfő

Kezdődött azzal, hogy reggel megnéztem a szervetlen labor dolgozat eredményeit - úgy éreztem, hogy nagyon rosszul sikerült, de - ÁTMENTEM! Még aludtak a többiek, szóval magamban ujjongtam :)))
Szóval jól indult a nap. Aztán meg a differenciálegyenletek alkalmazása (gyönyörű egy név :P) gyakorlat után véletlenül összefutottam Niellel :) Csodás nap :)
Ezért beírok ide még pár versikét:


Esik eső, hull a hó,
Hej, a szívem csudajó,
Minden vidám, halihó!

Szálljon vígan a dalunk,
Mi már sosem búsulunk!
Minden vidám, halihó!

Sétálunk zöld fák alatt,
amerre szarvas szaladt,
Hejhó halihó,
Szaladunk nyomában.

Szálljon vígan a dalunk,
Mi már sosem búsulunk!
Minden vidám, halihó!

Előttünk a völgy,
Mögöttünk a hegy,
Felettünk egy tölgy,
Lábunknál vadmeggy.

Szálljon vígan a dalunk,
Mi már sosem búsulunk!
Minden vidám, halihó!

Halla, trillala hejhő!
Nem ér utánunk a szellő! :)

Meg ezt még egy előző posthoz kapcsolva: (csak azért sem szerkesztem át) :)

Aquaria

Menekülne, de nincs hova
halovány arcán tétova
félmosoly árad szét kábán
érzi, alig áll a lábán,
de küzd; érzelmei elől
nem futhat el, mert hiszen őt
a szél s a víz védelmezi
a tűz és a föld élteti
ám ők okozzák kettősségét
miattuk nem lel soha békét
Áll magára hagyottan és
lelkében bús balladát búg
a májusvégi hamis szél
szívében szerelem és bú
zengi torz kettősét
míg ajkán éteri hang kél
s az éjszaka vele zenél.

És még egy, azoknak, akiknek szól:
ölelés
1, E.
Ölelésben eggyé válunk
egymás lényére találunk
egy ütemre ver szívünk
eggyé lesz lélegzetünk

Megszűnik idő és tér
nem számít a külvilág
lelkünk egymás nyomába lép
nem létezik semmi más

2, M.
Kitárod karod - hívogat
közelebb lépek és befogad
ölelésed hosszantartó
felüdítő, vidámító

Szemünk csukva -
nem szólunk
szívünk nyitva -
már látunk...

3, P.
Rádomoltam sebzett szemmel
melyből gyöngykönnyek peregtek
te megóvtál, magadhoz húztál
erős szívvel vigasztaltál

Zokogásom alábbhagyott -
hisz ölelésedben vagyok
kérő szavad megértettem
érted boldogabb lettem

4, A.
A búcsúzó mit tegyen,
ha reméli a lehetetlent?
Csalódása égig fakad,
ha a búcsú-ölelés elmarad...

Ott állt, utolsó szóra száját nyitva...
Remélve, hogy teljesül suta óhaja...
Félve, kérve állt a maradó elé... -
ölelés... szíve szállt az ég felé!

vasárnap, április 09, 2006

A pénteki napról:
Pénteken csodásan éreztem magam. Egész nap mosolyogtam és végig a You're beautiful cimű dal ment a fejemben és mindenkire teli szájjal mosolyogtam!
Synithoson persze még inkább elersztettem magam, táncikáltam, többeket az őrületbe kergettem :D (A. és g.) :)
E.-vel is szabadabb voltam, máskor nem értem volna el tettlegességig ;)
Igazán jó volt az a nap, a Synithos megkoronázta :)
És teljesen jól elbeszélgettem L.-val. Nem is hittem volna. Köszönöm Neked! És sok sikert Neked is ;)
Csodás nap volt! Végre boldog voltam! De nem úgy, ahogy a romantikus énem gondolná. A kirándulás jól indult - végül csak mi ketten mentünk, Niel és én. Csodás idő, ennél szebbet nem is lehetett volna kérni, gyönyörű a táj - Börzsöny. És a nagy séta fel, aztán vissza, sok beszélgetés, kis danolászás, furulyázás, kézfogások. Aztán lent ledőltünk napozni kivágott farönkökre. Kettős kézfogás. "1000 évig is" jó lenne így, ahogy mondta. Lefelé meg átkarolt. Bennem már az motoszkált, hogy nem fogom tudni folytatni. Talán az arcomon is meglátszott, nem mosolyogtam. A megállóban a vonatra várva ölelésben, puszik, Ő: "Csók?" Én: "Nem... Nem tudom megadni Neked azt, amit szeretnél..." Elsírtam magam. Nem, ez nem megy... Őszinte voltam, nagyon. Mindent elmondtam: most nem vagyok belé szerelmes. Nem vagyok képes megcsókolni, talán mert az előző párom erőltette, és rossz emlékeim maradtak meg róla... Elmondtam az "elképzelésemet" (l. az alőző postot) is. Kiöntöttem a szívem, mert tudtam, csak így lehet 'tiszta vizet önteni a pohárba', úgy, mint E.-lel. Még sok mindent elmondtam magamról. Úgy láttam, megérti, és rögtön elmondta, hogy legyünk jó barátok, és én is ezt akartam. Aztán láttam, hogy könnyesedik a szeme. Megjedtem, hátha énmiattam vagy nem is tudom. Azt mondta erre, hogy most úgy minden összejött neki egyszerre. És elmondta, mit is gondol rólam, csupa olyan dolgot, amik nagyon jól estek nekem, és örültem, hogy elmondja. És egy mondatával tényleg megnyugodtam: "Most már tiszta minden" Aztán sokkal őszintébben jött minden feléje irányuló gesztusom. Nagyon jó barátok vagyunk.

A Szörny eltűnt. Rájöttem, hogy csak én találtam ki, nem is létezett. Vagy csak magamat láttam? A lényeg, hogy már nincs sehol. BOLDOG VAGYOK! Nem érdekel a holnap. Csak a ma, a most. Egy pillanat is lehet örökkévalóság.
Az élet egy álom - ne ébredj fel!

Még egy versem:

Ma
Ma szép az élet, így mesejó élni!
Boldog vagyok, szeretnék énekelni
egy oly zenét, dallamot, ódát zengeni,
melyet e világon mindenütt érteni.

A szeretet nyelvén szeretnék szólani
és addig soha, soha el nem hallgatni,
míg lesz akár csak egyetlen valaki,
aki dalomat szeretné hallani.

És ő, ki az utolsó lesz a sorban,
eltávozik, eltűnik egy oly korban,
melyben a mindig-élő remény meghal,
s utoljára szólal a végzet-angyal.

Ám addig még van ezer és ezer év,
addig még mindenhol hallani a zenét!
Aki szeret, kitart, és a remény él!
És mindenkinek újat, szépet ígér.
*****
Így legyen.

péntek, április 07, 2006

Tegnap

Hát igen, megintcsak nem tudom, mi is legyen. Tegnap a kóruspróba előtt vártam rá. Elkezdődött a próba, és Ő (Niel) még sehol. Egészen letörtem, szomorú lettem... De aztán megérkezett, és felragyogtam :)
Aztán a próba után ki az esőbe 2 másik kórustaggal. Én végig az Ő esernyője alatt, de nem mertem belékarolni. Nem akarom áltatni, pedig milyen jól esett volna... De aztán a Deákon, arra az igen kis időre megfogta a kezem, és a karjára helyezte. Megszorítottam. Aztán búcsúzás. Puszi. Elfordultamban még megszorítottam a kezét... Az én hideg ujjaim az Ő meleg kezét...
Holnap kirándulni megyünk páran. Mi lesz ebből...?

Jah, és majd elfelejtettem, de szerdán meg moziban voltunk. Öcsém, Niel, A. és E. Nagyon tetszett a film (Jégkorszak 2.). Mellette ültem, de megintcsak nem mertem semmit sem tenni... Félek, hogy ha belekezdünk, hamar vége is lesz...
A mozi után aztán beültünk a Siriusba Öcsém, Niel és én. Teljesen jól elbeszélgettünk mindenféléről. Jó du/este volt. Remélem, lesz még hasonló...
--
Befejeztem az Eco könyvet (Foucault-inga). Jacopo és Casaubon :) Végig az Ő arcuk volt előttem :) Na, fura volt. De élvezetes. Következik majd a Rózsa neve.

kedd, április 04, 2006

Verseim

Egy kis egyveleg eddigi irományaimból...

Akrosztikonok

ArcA
DiamonD
IgérI
MagaM
AdtA
DaloD
EbbE
SzerelmeS

Az vagyok, akinek érzem magam?
Régen azt hittem, hogy mások
Tudják, mondják meg, de látom,
Azok sem értik igazán magukat.
Nekem szép életem van, hisz élek
Ismernek engem barátok. Szegények,
Sosem ismerik meg a titkomat...


Megállok A Rakparton.
A Duna Játszik Monoton.
Egyszerre - Látom - Lehull
Előttem - Tudatom Tágul -
Egyetlen Mondatom

Tavasz sincs még, de már tél se,
Áprilisi furcsa hónap.
Tegnap fagyott, holnap lesz-e
Kikeleti meleg, szép nap?
Madár dala száll a réten
Cinkecsapat csiripelget
Érzik ők már: a természet
Kivirul és újjáéled.
Azt hiszem lanyhul a szorítás, távolodik, kezd hiányozni...
Ma mindenhol őt kerestem a szememmel. Persze, nem találtam.
Már nem érzem azt, hogy minden percben hiányzik. Van egy elképzelésem, hogy miért, de nem érzem, hogy ide le kellene írnom. Élőben (szinte) bárkinek elmondom. A racionális énem került ismét felülre, és tudom, hogy a szerelem csak a hormonok játéka. Minden más csak hab. De milyen édes...

hétfő, április 03, 2006

Talán megint elrabolt a Szörny,
talán megint széles ölelésbe szőtt,
csendes szívemet szorongatja,
édes akácmézbe vonja...

Ha lenne blogom, ezt írnám bele:
Valaki! El kell mondanom Neked valamit.
Talán újra megtalált, talán ismét rámtalált a Szörny, édes ölelésbe vont, magához ölelt és összeszorított.
Ma történt. Hazafelé a Kórus próbáról. Magas a Duna "Széles Duna, keskeny partja, nincsen aki átugorja"... Megcsúsztam és tócsába léptem. Ő megfogta a akezem, hogy nehogy újra megtörténjen. A másik kezemmel is megszorítottam, majd lóbáltuk a kezünket, mint a kisgyerekek szokták, ha kezet kell fogniuk. Ekkor még elengedhettem volna. De nem. Nem...
Így mentünk végig az egyetem elõtt, a megállóig. Villamosra szálltunk, majd a Deákon elbúcsúztunk.
Én: Szia, szervusz...
Ő: Puszi?...
Adott, adtam. Már legutóbb is gondolkoztam ezen...

Erre a metrón mit csinálok? Sírok. Aggódok. Félek.
Sírok, mert aggódok és félek. A Szörny újra rámtalált, édes végzet, karjába zárt.
Bárcsak ne tudnám, hogy lesz holnap, mert akkor nem aggódnék miatta. Meg kell hallgatnod. Most senki nincs, akinek elmondhatnám.
Van egy énem - a racionális. Ő tudja, hogy lesz holnap, és pesszimista.Mert ami ma elkezdődött, holnap már be is fejeződhet. Nem akarom, hogy csalódjon. Én nem számítok. Én még sosem éreztem, hogy elhagynak, ezért nem is tartok tőle. Őt féltem. 1 évvel fiatalabb. 1-2 centivel alacsonyabb (eddig csak magasabbak voltak, bár fiatalabbak nálam) Nem tudom, mit hoz a holnap. A másik énem a romantikus, azt mondja, hogy boldogságot és Szerelmet. A racionális megbántást és csalódást jósol. Vajon kire hallgassak itt kettejük között? Mondd, Te kit választanál?

Mostanában egyre jobban érzem a bennem levő kettősséget.
Mikor lesz bennem is egység? Hol találok megnyugvást?
Kedves Valaki! Remélem, nem untattalak.
Csak egy halk sírás a metrón. Semmi több.

////Halk sírás
Szemembe a gyöngy eső ad könnyet
elfátyolozza pillantásom sugarát
lassan, szinte félve csukom be a könyvet
ma már nem olvasom tovább
esőcsepp-könnyem legördül arcomon
majd sós társai követik ez úton
magamban sírok, csendben, halkan
nehogy a világot megzavarjam.////

Tudtam, hogy vigyázni kell! Éreztem a gyengülés jeleit. Remélem, nem olvassa soraimat. Nem akarom, hogy megtudja, mit vívódom. Ez az én harcom.Szívének senki nem paranfsoljhat.Egyik énem kompromisszumot akar kötni vele, de ő hajthatatlan, álodozó...és álmodni jó...