vasárnap, július 22, 2012

Álmok

Táboros álom - nem az első, nem az utolsó... Már hónapokkal ezelőtt álmodtam MTT táborról, mindenfélét, össze-vissza, de ez a mostani eléggé összefüggő maradt.
Tehát már a táborban voltunk, az első vagy a második napon. Az első csapatalkalmat valahogy kihagytam, gondolván arra, hogy a kirándulósok amúgy is elfoglalják majd magukat. Egy patak mellett voltam, ami fölé fa hajlott, arra másztam fel. Aztán megnéztem a felső folyást, és ott már messziről láttam, hogy úgy zubog a víz, mintha egy bővizű hegyi patak zúgója lenne. Lejjebb viszont nyugodt volt, egészen egy vízesésig. Aztán jött a csapat - valahogy megtaláltak. De csak beszélgettünk. Aztán visszamentem a házba, ami jókora volt, egylégterű, és a legtávolabb volt a zuhanyzóktól. Itt a wc eldugult, ezért az egész ház alja megtelt szutyokkal. Mentem szólni az egyik táborvezetőnek, de nem találtam. És végig azon aggódtam, hogy akkor most holnap tudok-e majd menni kirándulni. Nem volt jó. Szerintem már izgulok a tábor miatt :D

Amúgy azt álmodtam ezután (azt hiszem, felébredtem közben), hogy egy kórház-félében vagyok, amolyan kutatócentrum, okos gyerekek számára (utólag kicsit a Kaméleon filmsorozatra emlékeztet - emlékszik még arra egyáltalán valaki?). Ezt az épületet megtámadták, puskákkal lövöldöztek, helikopterrel menekültünk.
Az elfoglalt részt már használták is, én megkerestem a gyerekeket (és csibéket?), hogy kivigyem őket, de csak 4-et találtam, és át kellett mennem a másik szárnyba, mert tudtam, hogy ott vannak a többiek. Odafele menet a "frontvonalba" kerülten és egy sor lövedék süvített el mellettem, míg átjutottam. Fehér köpenyben voltam, és nem tűntem fel. Egy nagy aulába értem, felmentem a lépcsőn, de ott megállított egy nővér, hogy át kell öltöznöm, ha tovább akarok menni. Újra lementem, és kerestem az öltözőt, de nem találtam. Egy másik lépcsőn is felmentem, ahol ugyancsak megállított egy másik nővér, de ő nem volt annyira határozott, és nem tudta, hogy hol az öltöző. Jött egy orvos is, és beszélgettünk, hogy akkor most átengednek-e kivételesen, vagy sem. Én meg tudtam, hogy lassan kifogyok az időből, és kudarcot vallok a mentésben. Majd felébredtem.

csütörtök, július 12, 2012

Rorschach és a Google maps

Próbáljátok ki, nagyon jópofa mintázatokat ad :)

http://rorschmap.com/

Ez az én kreálmányom:

vasárnap, július 08, 2012

Padlás

A Youtube-on végig lehet nézni 11 részletben. Én tegnap megtettem. Jujj, nagyon. Persze meg is könnyeztem.
Szereposztás:
Rádi: Kaszás Attila
Süni: Igó Éva
Nagyi: Tábori Nóra
Révész: Hegedűs D. Géza
Lámpás: Rudolf Péter
Pápai Erika, Méhes László, Rácz Géza, Balázs Péter
És valószínűleg kimaradt innen pár szereplő, utána kéne nézni, kik is voltak.

Amúgy meg közeleg a tábor!!!

vasárnap, július 01, 2012

Repülőgépek színei

Ma voltam Anyummal a maglódi úti piacon, ahol minden 5. percben elszállt felettünk egy repülőgép. Felnéztem, és jól láttam a jellegzetes farokmintázatot és néha még a repülőgép oldalára is rá volt írva, hogy milyen légitársasághoz tartozik. Gondoltam, összegyűjtöm a Budapesten leszálló légitársaságok mintázatait, de rátaláltam egy oldalra, ahol könnyen meg lehet nézni, hogy épp melyik légitársaság gépe szállt el felettünk: budairport.info/airlines
Ennek segítségével beazonosítottam egy Airfrance gépet. A többit meg már ismertem, amit ma láttam :)