Zöldségeim

Csodás nap volt! Végre boldog voltam! De nem úgy, ahogy a romantikus énem gondolná. A kirándulás jól indult - végül csak mi ketten mentünk, Niel és én. Csodás idő, ennél szebbet nem is lehetett volna kérni, gyönyörű a táj - Börzsöny. És a nagy séta fel, aztán vissza, sok beszélgetés, kis danolászás, furulyázás, kézfogások. Aztán lent ledőltünk napozni kivágott farönkökre. Kettős kézfogás. "1000 évig is" jó lenne így, ahogy mondta. Lefelé meg átkarolt. Bennem már az motoszkált, hogy nem fogom tudni folytatni. Talán az arcomon is meglátszott, nem mosolyogtam. A megállóban a vonatra várva ölelésben, puszik, Ő: "Csók?" Én: "Nem... Nem tudom megadni Neked azt, amit szeretnél..." Elsírtam magam. Nem, ez nem megy... Őszinte voltam, nagyon. Mindent elmondtam: most nem vagyok belé szerelmes. Nem vagyok képes megcsókolni, talán mert az előző párom erőltette, és rossz emlékeim maradtak meg róla... Elmondtam az "elképzelésemet" (l. az alőző postot) is. Kiöntöttem a szívem, mert tudtam, csak így lehet 'tiszta vizet önteni a pohárba', úgy, mint E.-lel. Még sok mindent elmondtam magamról. Úgy láttam, megérti, és rögtön elmondta, hogy legyünk jó barátok, és én is ezt akartam. Aztán láttam, hogy könnyesedik a szeme. Megjedtem, hátha énmiattam vagy nem is tudom. Azt mondta erre, hogy most úgy minden összejött neki egyszerre. És elmondta, mit is gondol rólam, csupa olyan dolgot, amik nagyon jól estek nekem, és örültem, hogy elmondja. És egy mondatával tényleg megnyugodtam: "Most már tiszta minden" Aztán sokkal őszintébben jött minden feléje irányuló gesztusom. Nagyon jó barátok vagyunk.

A Szörny eltűnt. Rájöttem, hogy csak én találtam ki, nem is létezett. Vagy csak magamat láttam? A lényeg, hogy már nincs sehol. BOLDOG VAGYOK! Nem érdekel a holnap. Csak a ma, a most. Egy pillanat is lehet örökkévalóság.
Az élet egy álom - ne ébredj fel!

Még egy versem:

Ma
Ma szép az élet, így mesejó élni!
Boldog vagyok, szeretnék énekelni
egy oly zenét, dallamot, ódát zengeni,
melyet e világon mindenütt érteni.

A szeretet nyelvén szeretnék szólani
és addig soha, soha el nem hallgatni,
míg lesz akár csak egyetlen valaki,
aki dalomat szeretné hallani.

És ő, ki az utolsó lesz a sorban,
eltávozik, eltűnik egy oly korban,
melyben a mindig-élő remény meghal,
s utoljára szólal a végzet-angyal.

Ám addig még van ezer és ezer év,
addig még mindenhol hallani a zenét!
Aki szeret, kitart, és a remény él!
És mindenkinek újat, szépet ígér.
*****
Így legyen.