csütörtök, április 29, 2010

ACcerű, mint az egyszeregy

A címben olvasható AC az assessment centre rövidítése, kiválasztási központot jelent. Egy ilyenen vettem részt tegnap. 3/4 8-ra kellett odaérni és fél 4-ig tartott. Elfáradtam a végére.
8-an voltunk, 9-en figyeltek minket. A feladatok hasonlóak voltak: papíron megkaptuk egy cég/esemény leírását, és ez alapján kellett prezentálni illetve ötletelni. Volt egy nagycsoportos feladat, egy páros végül két egyéni munka. Voltam szálloda-vezető, gyakornok, koliavató szervező és szakmai napok szervezőgárdájának tagja. Volt ebéd is, hidegtál, szendvicsek, saláta és fini sajtos pogi. Eredmény 2 hét múlva.

szombat, április 24, 2010

Vége

Most már igazán.

csütörtök, április 22, 2010

At least - Born of Hope and The Hunt for Gollum

Most jutottam el odáig - és jutott eszembe -, hogy megnézzem a Born of Hope-ot. Szerintem nagyon jól sikerült, látszik, hogy sokat foglalkoztak vele. Bár a szöveg itt-ott esetlennek tűnt, de egészen jól összehozták. Az már más kérdés, hogy a magyar felirat egész sok hibát tartalmaz, mint például félelf meg féltündér vagy egyéb félreírások. Remélem, lesz még hasonló film.
És ha már belejöttem, a The Hunt for Gollum-ot is megnéztem :) Ez kevésbé tetszett, nem igazán volt története, a legtöbb jelenetben Aragorn mászkál fel-alá, nyomokat kutatva. Ha pedig ellenség jön, kaszabol. Arwen is szerepel benne, de csak persze mint álomkép. A Gandalfot játszó színész viszont szerintem egész jó Gandalf lett, ellentétben az Aragornt játszó férfivel. A filmzene szempontjából ez jobban tetszett, mint a Born of Hope, viszont szinte minden másban az tetszik jobban.

Vezetés

Na ez az, amit még gyakorolnom kell, sokat. Apuval elmentünk Veresegyházra, mert jövő héten ide megyünk egy esküvőre és hogy apu is kóstolgathasson italokat, én fogok visszafele vezetni. Nem olyan hosszú út, de többféle útszakasz van benne, pl. lakott terület, autópálya. Most még kicsit lassú és esetlen vagyok, párszor leállt a motor. Nincsen T betű az autón, szóval azelőtt párszor már dudáltak rám, de általában nem törődöm velük, ők is voltak kezdők, csak avval a különbséggel, hogy régebben kevesebb autó volt az utakon... Nekem viszont gyakorolnom kell, mert ha már megszereztem a jogosítványt, ne vesszen kárba. Később még szükségem lehet rá...

csütörtök, április 15, 2010

Balesetek az 51-esen

Mostanában több időt töltöttem Petiéknél, és sajnos alkalmam volt több balesetről is hallani, ami a környéken történt, sőt, az egyik szombat reggel láttam is az összeroncsolódott autókat Dunavarsányban. Három kocsi ütközött össze, az egyik fel volt fordulva, a többinek az eleje illetve az oldala sérült. Rákerestem az interneten, és rengeteg halálos baleset történt már az útnak ezen a részén. Dunavarsánytól Kiskunlacházáig szinte teljesen egyenes az út, nincsenek nagy kereszteződések, nincsenek kanyarok. Emiatt alábbhagyhat a vezetők figyelme, emellett nagyon sokan nem az útviszonyoknak megfelelően vezetnek, azaz gyorsan, és ez okozhatja legtöbbször a baleseteket. Én vezettem már ezen a szakaszon, tele van hepe-hupával, árkot vájtak bele a buszok és a kaviccsal megrakott teherautók, rossz állapotban van. Állítólag volt már szó arról, hogy felújítják, ám végül nem valósult meg. Ez lenne talán az egyik megoldás, hogy csökkenjen a balesetek száma. Gondoltam arra is, hogy figyelemfelkeltő táblákat lehetne kirakni a helyszínen megtörtént baleset fényképével, ahogy azt a Pilisben (és pl. autópályák mentén is) láttam. Talán kevesebben halnának meg...

hétfő, április 12, 2010

Eső - szivárványszínű esernyővel

!!!ÚJDONSÁG!!! TOLKIEN LEVELEZŐ VERSENY 2011
Ha olvastad A Gyűrűk Urát és felsős/középsulis vagy, itt a helyed!

Részletekért kattints ide.

szivárvány


Egész nap esik kisebb megszakításokkal. Ez egyeseket lelomboz, másokat felvillanyoz. Ti hogy vagytok vele?
Én mostanában örülök, ha esik, mert használhatom a szivárványszínű esernyőmet :)
Azóta vágytam egyre, mikor először megláttam valakinél. Aztán többször láttam metróállomások előtt, de tudtam, hogy nagyon drága. Aztán feltűnt a kínai boltban, és megkaptam születésnapomra :) Mondjuk nem szó szerint szivárvány színű, hanem inkább sokszínű, mert nem csak a 7 szín van rajta, hanem mindezek: citromsárga, napsárga, okker, narancs, piros, rózsaszín, bordó, sötétlila, barna, fekete, sötétkék, kék, égkék, fenyőzöld, zöld, világoszöld, tehát 16 féle. Nem lehet nem szeretni. Főleg az tetszik benne, hogy a bús-borús, esős napokon egy kis vidámságot csempész az emberek szívébe :)
Happy Life Under The Rainbow Umbrella Mosaic With Rainbow Quotes

kedd, április 06, 2010

(Húsvét)Kedd

"Húsvétkedd a visszalocsolás ideje volt. „Nem mertek a legények a falun végigmenni dolgozni, a kerten szöktek el a mezőre. Végigállták a lányok az utat két oldalról. Ahogy jött a kocsival a férfi vagy a legény az ráfizetett” (Vankóné 1976: 121)."
Hát, ma még nem locsoltam vissza senkit sem, de ami késik, nem múlik :)
A Húsvét csendesen telt, végig Petinél voltam, jól belaktam, kaptam csodás locsolóverset :)
Most viszont megyek, mert 2-kor kezdődik egy előadás a BME-n az állásbörze előkészítő napok keretében.

szombat, április 03, 2010

Nagyszombat

Nagyon szép napsütéses napra keltem ma. :)
Tegnap egészen szombat hangulatom volt, mert Anyumék itthon voltak, szóval ez egy hosszú hétvége lesz. Mindemellett nem érzem a Húsvét hangulatát, azt hiszem, kissé elszakadtam a szokásoktól... Most itt főleg a vallási szokásokra gondolok. Néha azt érzem, elszalasztok valami fontosat, máskor észre se veszem. Nem tudom, hogy van ez.

csütörtök, április 01, 2010

Április elseje

Nem beugratások, csak vicces, ötletes videók :)