szombat, május 30, 2009

Buta Kisoroszlán

Méghozzá nagyon. Egyik este msn-en beszélgettünk, ő vicces kedvében volt, én nem. Megírtam este sms-ben, hogy ez nem esett jól. Másnap nem válaszolt, írtam mailt, hogy bocsánat, amiért buta liba voltam. Semmi válasz. Kérdem magamtól: most meg mi van? Kérdezgettem msn-en, hogy mi történt? Mi változott meg? Nem tudott felelni. Aztán megkérdeztem, hogy szeretne-e találkozni velem. Nem tudommal felelt. Valami nem stimmelt vele. Egy darabig nem kerestem. Szerdán azért msn-en megint kérdezősködtem, és megbeszéltünk egy találkozót péntekre, hogy visszaadja a kölcsönkért kóruskottákat. A Népligetben sétáltunk és úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Nem tudta megmondani viselkedésének konkrét okát. Pedig ő is szenvedett. Nem értem. Talán nem is fogom megtudni sose, mi volt a kiváltó ok. Mindenesetre ezt csak egyszer játszhatta el. Legközelebb már nem kérdezősködöm, hanem kiadom az útját.
Most penitenciaként le kell vágnia a bajuszát és a szakállát :P

csütörtök, május 28, 2009

Jegyek

Megkaptam mind a 4 tantárgyamra a jegyet, 3 darab ötös és egy négyes lett a végeredmény. Most már csak a szigorlatok kellenek. Jövő héten megyek szerdán. Vegyipari műveletek. Drukkoljatok.

szombat, május 23, 2009

Kirándulás

Egy jó nagyot kirándultunk ma a családommal a Pilisben. Dobogókőről indultunk, a sárga jelzésen lementünk majdnem Dömösig (Lukács-árok érintésével), aztán a zöldön fel a Rám-szakadékban :) Végül az aszfalton a Magas-hegyig és onnan a sárga körút érintésével újra Dobogókőre értünk. Lefele alig találkoztunk vkivel, jó korán, 9-kor már a kiindulási helyen voltunk. Felfele aztán volt tumultus a Rám-szakadékban. Belefutottunk két nagyobb csapatba is, de megelőztük többségüket és sztem rekordidő alatt jutottunk ki a szakadékból. Ott megebédeltünk, majd lassú sétában visszatértünk. Jó volt nagyon, mindenütt remek idő, láttunk kisvakondot :)

Meg hallottunk sok kismadarat, hollót, láttunk erdei egeret (szürkét és barnát is) :)
Szóval nagyon jó volt, jól el is fáradtunk :) Most jön a jól megérdemelt pihenés :D

péntek, május 22, 2009

Gondolat

Ma ez jutott eszembe:
"Úgy hallottam, Gaia elköltözött, és holnaptól egy jobb földre vigyáz majd."

csütörtök, május 21, 2009

Tanulni, tanulni...

Nem megy a tanulás. Mindenfélét kitalálok, csak hogy ne kelljen tanulni. Gondolom, ismerős ez a helyzet. Pedig sikerülnie kell a vizsgának! Majd csak meglesz valahogy...

Tanulás helyett egy felmérés. Aki szeretne, szavazzon. Ha vmi nincs ott, ide írjátok megjegyzésbe. Köszi.

hétfő, május 18, 2009

Nyár van, nyár van...

Tiszta nyár volt ma, majdnem megfőttem. Egy kis regélés az előző hétről:
Hétfőn angol beadandót sikerült egy kiselőadás keretében interpretálnom, 4-es lettem belőle. Kedden alkotgattam valamennyiit a laborban, aztán utolsó kognitív tudományos óra (előtte összefutottam Alewvel) meg este Feri atyus (www.palferi.hu). Szerdán beadandó írás veszettül (ipari energetika), csütörtökön ehhez tartozó számolási feladat megoldása, laborbéli dolgaim összefoglalása... Szerdán 2-ig fent voltam :D Csütörtökön TF napokra mentem Kisoroszlánnal, megnéztük a Testnevelési Főiskola tanszékeinek vicces videóit és előadásait, aztán Galla Miklós stand up comedy-jén nevettünk, majd EDDA koncert jeeee :D Voltunk egy páran :) 4-re értem haza :D Aztán fél 10-re mentem ballagni egyetemre :P Na, az is nagyon jól sikerült :) Kaptam egy szál rózsaszín szegfűt - jól bírja, még most is szép - és egy tarisznyát, benne egy fénykép az egyetemről, egy miniatűr pogi, meg egy leforrasztott kémcsőben aranyesőpróba :D Majd teszek fel róla képet :) 10 körül elindultunk a 'zenekarral' (hegedű, brácsa, nagybőgő=magyar népdalok) a műanyag tanszék felé, ahol már vártak minket pezsgővel. Aztán át a gépelemek tanszékre (jah, ezek a tanszékek ilyen formában már nem léteznek, mivel átszervezések voltak), ahol egy kis beszéd után egy madzagon anyacsavart kaptunk és mellé egy idézetet (ami némelyeteknek ismerős lehet): "Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra". Aztán F épület fizkém tanszék, ahol senki nem várt minket (gondolom ebédelni mentek), a fizikán viszont kedvenc tanárunk csokival fogadott minket (órán is járt csoki jó feleletért :)), a szerves technológia tanszék kitett magáért, sok-sok virág, héliumos lufik... :) A vegymű részlegen is rengeteg virág és kis lufik :) Jah, itt zenét is adtak :D Ballag már a vén diák, meg az egyszer véget ér ment youtube-ról :) Némi beszéd után mentünk a K-ba a vegymű laborba :) Itt kis kerámia (Raschig) gyűrűket kaptunk :) Végül a CH épületben a szerves, szervetlen (jeah) és az analitikai tanszékeken (laborok) vártak minket, a biotech-es tanszéken nem... :) Az analitikán kis cukorkákat kaptunk (gondolom az egyik tanártól, akinek ez volt a mániája :)) Szervetlenen jól megálltunk, mert a labor örök emlék maradt mindenkinek :D Ezért is az aranyeső próba a kémcsőben :P Nah, aztán elvileg a dékáni köszöntő következett volna, de átrakták 2-re, mi addig szétszéledtünk, majd a dékánhelyettestől megtudtuk, hogy ő tartja, és akkor már nem igazán érdeklődtünk az ügy iránt... :P Végül jött a vacsi a koleszben :) Kezdetnek sok-sok innivaló (bor, kóla, fanta, sör, pezsgő...) aztán volt köszöntő és képek nézegetése. Jött végre a kaja: fűszeres szaftos csirkecomb főtt krumplival. Nagyon finom volt! Még maradtunk inni és beszélgetni, még egyik társunk szobájába is felmentünk :P 10 tájékában indultunk haza kissé (kótyagosan) álmosan :D Jó nap volt :) Szombaton MTT közgyűlés, aztán irány Kisoroszlánom :) Vasárnap kórustalálkozó volt Áporkán, ahol találkoztam egyik volt kórustársammal :) Sajnos, hamar el kellett mennie, de jó volt ismerőst látni :) Ma az 1 órai busszal jöttem, ami világjáró busz volt, minden kis községbe bement, de nem élvezhettem a látványt, mert elbóbiskoltam a borzasztó melegben. Annak ellenére, hogy jó sok megállója volt, 75 perc alatt a Népligetbe ért. Újra itthon :) Holnap aztán beindul a tanulási időszak... Vegyipari műveletek angyalai, segítsetek! :)

szerda, május 13, 2009

Bölcsességek

Idézetek innen

"A jó megoldások nem véglegesek.
Csak a már elavult megoldások maradnak azok."
Wigner Jenő

"Ha elbuktad a felkészülést,felkészülhetsz a bukásra."
Teller Ede

"A bölcsességben nem megérted a dolgokat.
Csak lassan hozzájuk szoksz."
Neumann János

"Az ember bizonyítékot keres arra, hogy létezik egy megoldás.
A tudomány a megoldást keresi."
Hevesy György

"Támogatom a demokratikus elvet, hogy
a maradi ember ugyanannyit ér, mint a zseni.
De nehogy már ahhoz a matematikához jussunk el,
hogy akkor két maradi többet ér, mint egy zseni!"
Szilárd Leó

"A tudomány fő célja az egyszerűség.
Ami ma tudomány, az holnap hétköznapi technológia."
Teller Ede


"Az emberek csak azért nem hiszik el, hogy
a fizika egyszerű, mert az élet olyan bonyolult."
Neumann János

"A tudós néhány évtized után rájön, hogy szinte
minden problémát valaki más oldott meg, nem ő.
De ez ne tántorítsa el a jövőbe vezető útjától!"
Kármán Tódor

Ezt különösen egy bizonyos illetőnek ajánlom: ;)
"A tudós leírja azt, ami van.
A mérnök megalkotja azt, ami sohasem volt."
Kármán Tódor

Dal

Edda: Ünnep

Szakadt függöny az ablakokban,
Öregek egymagukban,
Ha tudnám, lecsókolnám a százéves ráncokat.

Szülők egymástól elvadulva,
Gyerekek eltaszítva,
Ha tudnám, összefognám a széthullott családokat.

Lány és fiú együtt sétál,
Test a testtől megoldást vár.
Nem szabad, hogy elfelejtsék kimondani: szerelem.

Egy út van, én ebben hiszek:
A mindent elsöprő szeretet,
A rossz felett győzni fog a jó!

Ref.:
Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian.
Hó és hideg, de a szándék meleg,
A kevés is több lesz, ha a szíved adod bele.

Együtt így jó, nincs is rá szó, nem lehet papírra írni,
Egyszerűen érezni kell.
Ünnep oly szép, a gyertya ha ég,
A szeretet asztalánál, ott ülünk mindannyian.

kedd, május 12, 2009

Elftől

Végy egy a szívedhez közelálló dalszöveget és érzésed szerint emeld ki azokat a sorokat, szavakat, szakaszokat, amelyeket magadénak érzel, ami benned bújkál, ami közel áll hozzád.

Ilyet én is szoktam csinálni, ha olyan hangulatom van. De most keresek egyet csak úgy :)
Hm, csak úgy nem találtam. Evvan. Majd holnap, most mennem kell...

Energia

Egyik szabváll. tárgyamhoz olvastam el egy előadásvázlatot Prof. Jászay Tamástól, abban találtam ezt:
"...egy – humorosnak tűnő – ötlet, amit akár komolyan is lehet venni!

A cigaretták mintájára minden energiát fogyasztó készülék dobozára fel kell írni:

„EZ AZ ESZKÖZ ENERGIÁT FOGYASZT,
KLÍMAVÁLTOZÁST OKOZ,
VESZÉLYEZTETI A JÖVŐ NEMZEDÉKEKET“
Ha teheti ne használja."

Megszívlelendő...

hétfő, május 11, 2009

Akartam valamit írni ide...

...de most nem jut eszembe semmi. Kaptok képet. És gyertek MTT táborba :)


péntek, május 08, 2009

Meg szeretném osztani Veletek :)

A "tipikus" örök-vidám állapot :)

szerda, május 06, 2009

Továbbküldős tesztes :)

Lómiel/Pávaszem felkérésére (köszönöm) egy kis tesztes izé, amiket olyannyira szeretek :D

x Choose a singer/band/group that you like - válassz egy együttest/énekest amit/akit kedvelsz
x Answer using ONLY titles of songs by that singer/band/group - válaszold meg ezeket a kérdéseket úgy, hogy CSAK számcímeket írsz a választott együttestől/énekestől
x Tag 6 more people (and let them know they've been tagged) - Nevezz meg 6 embert - és tudasd velük, hogy ők a Kiválasztottak :D

Melyik együttes/énekes legyen... Mondjuk a Nightwish.
Őket kérem fel: Kisoroszlán, Peredhil, NAD, Nóli, Acho, Mogy, és még aki olvassa, és szeretné megcsinálni :D

1. Are you male or female?
Eva
2. Describe yourself.
The Siren
3. What do people feel when they're around you?
A Return to the Sea
4. How would you describe your previous relationship?
Ocean Soul
5. Describe your current relationship.
Meadows of Heaven
6. Where would you want to be now?
Over the Hills and Far Away
7. How do you feel about love?
Astral Romance
8. What's your life like?
Elvenpath
9. What would you ask for if you had only one wish?
Know Why the Nightingale Sings
(stílusosan: Wish I Had an Angel)
10. Say something wise.
Bless the Child

Ismét a laborban

Jellemző, hogy akkor tudok ide írni a laborból, ha nincs semmi dolgom :D Illetve van, kb. 1 óránként egy ötperces munka 3-szor.
10 körül átjött egy tanár, a témavezetőmet, Editet kereste. Mondom, ma még nem láttam. Nem túl szimpatikus ember. Mondjuk, mindig én szoktam előre köszönni, szóval nem veszem észre, ha valaki nem köszön előre :D De. Jött megint 11 körül. Direkt nem köszöntem, teszteltem. Semmi jó napot, vagy ismét látom... csak ennyi: mi hír? Én persze félrerétettem (zúgnak a gépek), és azt hittem, hogy azt kérdezi, hogy mit írok. Erre pár szóban mondtam, hogy egy beadandót. Én naiv, még azt hittem, érdekli ezt a tanárt az, hogy velem mi van... Bár lehet, hogy csak nem tudja kimutatni az érdeklődését :P Mindenesetre a témavezetőmről még mindig semmi hír, és biztosítottam afelől, hogyha megint meglátom őt, akkor rögtön értesítem az Edittel kapcsolatos infókról.
Próbáltam beadandót írni, de egy időre elegem lett belőle, pedig péntekig el kell készülnie. Na jó, péntek éjfélig :D De azért írok még hozzá.
Mellesleg délután irány Apróka :)

szombat, május 02, 2009

Krisztus a jövő


Mostanában foglalkozom a református egyház híreivel is, így jutott tudomásomra, hogy a Magyarországi Református Egyház átszerveződik, azaz kiegészül a történelmi Magyarország református közösségeivel , és így kialakul a Magyar Református Egyház.
"Az egyetemes vallás- és lelkiismereti szabadság jogára hivatkozva ezek a szlovák, ukrán, román, szerb, horvát, szlovén és magyar állampolgárok kijelentik, hogy az állampolgári identitásuk mellett és felett él bennük egy másik, történelmi hagyomány, egy aktuális igény a vallásuk alapjait hitvallásaiban képviselő Magyar Református Egyházra."
Május 22-én lesz az alkotmányozó zsinat Debrecenben.
Nagyon szimpatikusnak és követendőnek találom ezt az egyesülést, amely nem ismeri a politikai határokat, és a közös vallással köti össze az embereket.