péntek, augusztus 29, 2008

Indul a küszöbről az út...

Holnap hajnalban indulok a Keletiből Kassába. Onnan becélozzuk Iglót, aztán irány a Paradicsom :)

Óóó ezt most találtam! MTTpromofilm :)))

szerda, augusztus 27, 2008

Omlás

Borzasztó volt. Ma hajnalban 3-kor arra riadtunk fel Öcsémmel, hogy valami irtóztatóan nagy zajt keltett. Felcsaptam a villanyt, és kiderült, hogy az Öcsém által eszkábált polc tetejéről pottyant le egy doboz, benne sok apró szög meg vas. Megnéztük jobban a polcot, és megállapítottuk, hogy elengedett az egyik csavar, és már nem sok van hátra, hogy az egész le ne szakadjon. Szóval pattantunk, Öcsém tartotta, én meg minél gyorsabban pakoltam le róla a cuccokat - könyveket, kacatokat. Most úgy néz ki a szoba, mint egy csatatér. Szerencsére nem tört össze semmi, csak szép álmaink. Alig tudtam visszaaludni.

Voltam ma bent az egyetemen. Aláírattam egy papírt, fakkba raktam az indexemet. Holnap is egyek, ha úgy alakul.

kedd, augusztus 26, 2008

Turista meg a paradicsom

"Turista az, aki útra kel azért, mert foglalkozásának egyformasága, gondjainak sokasága közepett álmaiban feltűnik előtte egy olyan szebb világ, melyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek, vagy különösebbek a házak, barátságosabbak az emberek; s aki az álomkép eredetijét fáradságtól vissza nem riadva keresi, s mert hiszen e földön élünk, talán soha meg nem találja, de azért jó kedvét el nem veszíti, hiszen örömét éppen ez a keresés teszi." (Eötvös Loránd)
Keresgéltem blogokat a Szlovák Paradicsommal kapcsolatban, ahova szeretnénk eljutni. Az egyik ilyen oldalon találtam a fentebbi idézetet, amit nagyon találónak és megosztandónak éreztem.
Találtam egy "kincset" is, egy oldalt a Paradicsomról, magyarul :) Na meg rengeteg gyönyörű képet :) Íme egy kis ízelítő:

Ezek az oldalak is jók: turazas.blogozz.com, mivanvelem.hu, ahonnan ezeket a képeket szedtem. Áldás a net :)

hétfő, augusztus 25, 2008

Vizsga

Hát, nem sikerült. Megint valami olyan volt, mint a rutinnál. Van egy pillanat, amikor leblokkolok, és nem azt teszem, mint kellene. Nem is tudom, hogy történt. Nem történt baj, megyek még :)

Jajjj, az Öcsém a legkedvesebb a világon!!! Megkaptam tőle névnapomra a Húrin gyermekeit!!!! :) Szeretem az Öcsémet!!! :D



Itt talán még nem említettem meg Pál Feri atyát, de mióta megismertem, azóta emlegetem élőszóban. Ha jól emlékszem, 1 (2?) évet volt Keresztúron, aztán a Kövi Szűz Mária templomba került, és most is ott tart miséket. Egy angyali pap! Van vagy két méter magas, fekete hajjal, szakállal, bajusszal, és olyan orgánummal és humorral beszélt a templomban! Nieriel szavaival: "a hit langaléta lovagja" :) Ő említette, hogy a neten megvannak az előadásai hanganyagja :) Itt lehet belehallgatni. Érdemes :)

vasárnap, augusztus 24, 2008

Emericusszal

Voltunk Aquincumban! Jajj, nagyon tetszett :) Annyi látnivaló van ott, hogy nem is hittem volna :) Már egyszer meglátogattuk a romkertet, csak akkor még zárva volt, ezért a múzeumot néztük meg. Azt se bántuk meg :) De ez még inkább tetszett. Szép idő volt, napos, kicsit szeles. Emericus mesélte, hogy az egyik tanára (talán Terjék) mondta azt, hogy Olaszországban ilyen romokat ki se ásnának a földből, mert ugyebár ott elég sok ókori épület maradt meg egész épen :) No, de azért nekünk is maradt látnivaló Óbudán, bár csak romok, azaz az épületek falai, alaprajza. Ám elkészültek a rekonstrukciók és az épületek előtti kis táblákon meg lehet nézni, milyen is lehetett egykoron. Ezt is láttuk: kiállítás
Most meg tervezzük, hogy Szlovákiába megyünk kirándulni, hátizsákkal :) Még eléggé a tervezés kezdetén vagyunk, de már körvonalazódik, hogy merre - természetesen a hegyekbe :)

péntek, augusztus 22, 2008

Írogatok...

...meg netezek még. Olvasgatok blogokat, játszom szabadulós játékokat. De mire fel? Meleg van... mondjuk ez nem újdonság.
-
Egy szobában lakunk Öcsémmel. Ő most itt mellettem szerelgeti a másik szgépet. Örülök, hogy ilyen öcsém van. Mindig odaenged az egyik géphez (főleg mert fizikai lehetetlenség, ha két külön szobában vannak) és mert elmosogat és porszívózik. Én meg vasalok és felmosok. Már ha megkér rá Anyu :) Sajnálom azokat, akiknek rossz kapcsolata van a családtagjaival... Egy jó család a legfontosabb dolog, nélküle az ember nagyon magára hagyott lenne...
-
Holnap is megyek vezetni, utána meg Emericusszal találkozom. Jó lenne elmenni vhova együtt - kirándulni egy jót, nyaralni - de nem fog összejönni...
-
Mások már egészen máshol tartanak... Eldöntötték, hogy együtt élik le az életüket. G. és H. meg persze az egyetemi barátaim, Gabi és Sanyi meg Andi és Ádám...
Nekem vajon sikerülhet...?

csütörtök, augusztus 21, 2008

Ilyen még nem volt...

Elfelejtettem, hogy ma reggel vezetnem kell. Annyira röstelltem magam miatta. Reggel hív az oktató, hogy akkor merre is vagyok. Szerencsére a közelben volt a találkahely, és elém tudott jönni, így némi késéssel, de vezettem. Kell is, mert 25-én forgalmi vizsga!

csütörtök, augusztus 14, 2008

Testek

Megnéztük Emericusszal a Bodies kiállítást. Tanulságos volt és nagyon látványos :) Főleg az artériák hálózata :) Megéri megnézni. Ráadásul egy grammnyi sor sem volt. Odafele a Deákon rámköszönt Esgal :) Észre sem vettem volna, ha nem köszön :$
Utána meg fogászat, maszeknél. Nincs szerencsére panaszom (csak miután bejelentkeztem, fájogatott itt-ott az állkapcsom), csak tudom, hogy meg kell a fogaimat csináltatni. Ma az egyik amalgám tömésemet cserélték ki. Most szép fehér :) De a szám még mindig érzéketlen :D Bárgyú félmosolyom van :J :D De legalább azzal már nem lesz probléma.
Pénteken délután kimegyek nagymamámhoz. Onnan fogunk az Ausztriába induló buszhoz menni. Már van egy csomó euróm :) Lesz mit elkölteni :D 4 napig leszek távol, de 20-án már leszek. Akkor szeretném a Mesterségek Ünnepét megnézni, csak nem tudom, fel tudok-e majd kelni korán, mert ki tudja, mikor érünk haza 19-én. De majd igyekszem :D
Olvasom a Dűnét. Jó. Tetszik. Majd megnézem a filmváltozatát is :)

szerda, augusztus 13, 2008

WALL-E

kedd, augusztus 12, 2008

Fagyi+strand=nyár

Ma végre találkoztam Nieriellel egy kis "csipogásra". Kaptam előnévnapi fagylaltot :P Holnapra meg strandot tervezünk. Az Újhegyi strandra megyünk hasat süttetni :) Utána meg megyek vezetni. Már csak 3 alkalmat vezetek, és vizsga. Egy kicsit még tartok a vezetéstől. Már többször álmodtam, hogy nem tudom vezetni az autónkat, vagy egy másik autót, és megkarcolom a kocsinkat. De azzal az autóval nem szoktam ilyet álmodni, amin vezetni tanulok :) Ez jó jel :) Egyébként egy ezüstszínű Suzuki Swift Sedan. Így néz ki:

hétfő, augusztus 11, 2008

Megvalósítás

Ami a tervből sikerült: elintézni a vizsgalapot, most van egy másodlatom :) Ahogy ismerem magam, jövő héten megtalálom az eredeti példányt valahol az íróasztalom környékén :D
Könyvtárba eljutottam, vissza is adtam a Harry Potter 1, 2, 3-at, csak éppen Öcsém kölcsönzőjegyét hagytam otthon, szóval nem tudtam kikölcsönözni. Sebaj, hazajöttem némi kitérő után, és elmentem a közeli könyvtárba. Nem találtam potteres könyveket, amiket még nem olvastam, viszont láttam Dűnét, szóval kikölcsönöztem az első három kötetet :) Már régen felkerült az képzeletbeli olvasólistámra, jó lesz kipipálni ;)
Még pl. ilyenek vannak ezen a listán:
...Halál ereklyéi, Tűz és jég dala, Csillagpor, Philip Pullmann regények...

vasárnap, augusztus 10, 2008

Jaj, ezt meg kell mutatnom, most találtam Elf honlapján :)
http://wordle.net/create
És ezt csinálta a blogom szavaiból:


Ha kivettem a "sokszor használatos" szavakat:

Hétfői tervek

Szeretnék a Központi Könyvtárba bemenni, visszavinni a HP 1-3-at és kikölcsönözni a HP 4-7-et. Emericus ajánlotta Faludy György Pokolbeli víg napjait, de nincs bent... Ahogy George R. R. Martintól a Tűz és jég dalának kötetei sem... Szeretnék jó könyveket olvasni :) Meg elintézni a vizsgalapomat... Folyamatban van a jogosítványom előkészítése (még vezetek párat, aztán forgalmi vizsga), és ahhoz szükséges a vizsgalap, amit a kresz vizsga után kaptam meg, csak elvesztettem vmikor a második rutinvizsgám után... Szóval készíttetek egy újat.
Meg mintha terveztem volna vmit... Óh, igen, jó lenne strandolni egyet. Idén még egyáltalán nem volt rajtam fürdőruha, vizet is csak messziről láttam, és nagyon érzem már hiányát. Lehet, hogy leruccanok a Velencei-tóhoz, vagy valamelyik budapesti fürdőbe. Meg sok minden mást is szeretnék, de az még a jövő zenéje...
Hallottam, hogy lesz KÖMF :) Ott szeretnék lenni, és ha nem jön közbe semmi, össze is fog jönni :)

Kurultaj

Emericusszal szombaton kilátogattunk Bösztörpusztára, ami a Kurultaj helyszíne. A tájékoztatóban leírt 10-15 perces séta, ami a vonatállomástól (Bösztör) a jurtákig tartó útra vonatkozott, erősen tájékoztató jellegű lehetett, mert nekünk fél órába is beletelt, mire odaétrünk, pedig árkon-bokron át (többnyire kaszálókon át) mentünk. Útközben megcsodáltunk közelebbről is egy szép nagy szénabálát. A helyszínre érkezve megtapasztalhattuk, hogy az ingyenesség tényleg tömegeket vonz. Azért valamicskét láttunk. Például sok lovast, gyalogost, aztán hétszáz íjászt, amint egyszerre kilövik nyilaikat, dobosokat (Sólyomfi Nagy Zoltán vezetésével) és egy idegesítő kommentátort - illetve csak hallottuk. A helyszínen kissé nagy volt az összevisszaság. A helyszíneket (a nagy teret leszámítva) nehezen lehetett megtalálni. Kevés volt az ételt-italt árusító, azok előtt is sok méternyi sor kígyózott. Sok hely el volt kerítve, mert veszélyes lenne arra menni, pedig nem is voltak akkor arrafele lovasok. Emiatt sok zsákutca alakult ki. Egyes helyeket (Gyógyító sátor) csak külön vezetővel lehetett volna meglátogatni, mert elzárt területre került. Nem vártuk meg a végét. Ittunk nagyon finom bort és megkóstoltunk Zsanna-mannás finomságokat. Összességében megérte elmenni oda, bár azért kis csalódással jöttünk el.

vasárnap, augusztus 03, 2008

Újra itthon

Nagyon csodálatos volt az egy hetes nyaralás :) A szállásunk Kishután volt egy kis házban.
Sok helyen jártunk. Megnéztük Kőkaput, Boldogkő várát, a regéci várat és a füzérit. Láttuk a kiáradt Hernádot és Bodrogot - egész a láthatárig elfoglalta az árteret. Elmentünk Kácsárdra is, megtaláltam a 'nyomokat' :) Felmásztunk a Megyer-hegyi tengerszemhez is :) Lefele jövet szedtünk vargányát, amit megvacsiztunk és még élünk :) A legnagyobb túránk az Aggteleki cseppkőbarlanghoz vezetett. Ide Emericus is eljött. Voltunk a hollóházi porcelángyárban és a füzérradványi kastélyban. Hazafele pedig megálltunk a Lázbérci víztárolónál és a Szépasszony völgyében is :) Mozgalmas hetünk volt :) Most jön egy kis pihenés, aztán majd nagymamámmal Ausztriába megyek. Alig lesz némi szabad időm :D