péntek, november 04, 2011

kedd, október 18, 2011

Kárpátia és József

Ez a két név fémjelezte a hétvégémet. Szombaton ugyanis Petivel és pár barátjával elmentünk Pestszentimrére Kárpátia koncertre. A koncert előtt ettünk a közelben finom gyros-t. Maga a koncert egy sportcsarnokban volt, ahol kényelmesen elfértünk. Az első sorban két 8 éves forma kislány csápolt és énekelte a dalokat apjuk nyakában. Cukik voltak :) Az egész nagyon tetszett. Megyünk legközelebb is :)
Vasárnap meg a kerületi művházban voltam, ahol Anyuval megnéztük a József és a színes, szélesvásznú álomkabát című Webber-musicalt. Látványos volt a körülményekhez képest, jó színészekkel/énekesekkel, leszámítva sajnos Józsefet - az ő hangja nem volt annyira jó még, de fiatal, és fejlődhet :) Számomra érdekes volt a "régi" szöveg, mivel legutóbb a Madáchban láttuk az újabb fordításban. Anyum beindult, már keresem a következő darabot, amit megnézünk :) Én a Figaro házasságára gondoltam, csak sajnos mostanában nem játsszák az Operában. Na, majd keresünk mást :)

csütörtök, október 06, 2011

Egy szép idézet

"A tudat, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköz, amellyel csak találkoztam, amely segít meghozni az élet nagy döntéseit. Mert csaknem minden – minden külső várakozás, minden büszkeség, minden megszégyenüléstől és bukástól való félelem – ezek a dolgok szertefoszlanak a halál színe előtt csak azt hagyva meg, ami igazán fontos. Annak tudata, hogy meg fogsz halni az egyik általam ismert legjobb módja annak, hogy kikerüljük azt a csapdát, hogy az gondoljuk: van vesztenivalónk. Mert már meztelen vagy. És nincs rá ok, hogy ne a szívedet kövesd" Steve Jobs

péntek, szeptember 30, 2011

szombat, szeptember 24, 2011

Láthatatlan kiállítás - Amikor az érzékeid vezetnek


Tegnap elmentünk Petivel a Népligetnél található Láthatatlan kiállításra. Nagy élmény volt. Az első szakaszban még a látható részben vezetőnk mesélt a Braille-írásról, a vakoknak szánt háztartási eszközökről. Ha még kellett volna várni, szembekötve ki lehetett volna rakni egy kirakót, vagy megoldani egy ördöglakatot - ez utóbbit én nyitott szemmel azért megoldottam :) Aztán jött a sötét rész. Szó szerint vaksötét van, csak tapogatással jutsz előre, óhatatlanul hozzáérsz másokhoz. Nem akarok semmilyen leírást adni a sötét részről, hanem ezt "látni", azaz érezni kell. Írhatnám, hogy kitapogattunk szobrokat és eszközöket, de ez így semmitmondó lenne, mert ahhoz az kell, hogy 1 órát teljes sötétben légy. Az illatok intenzívek, a hangok szinte zavaróak, a tapintásodra hagyatkozol. Én többször hangosan fejeztem ki meglepetésemet, amikor egy-egy hétköznapi tárgyat felismertem tapogatással. A "vakvezetőnk" Margit volt. Születése óta vak, csak egy kicsit érzékeli a fényességet. Nagyon kedves és türelmes volt, minden kérdésünkre válaszolt, vezetett minket, mesélt. Nagyon tudom ajánlani bárkinek, aki egy kicsit másképp akarja "látni" a körülöttünk levő világot. Megértettem, hogy sok vak vagy látássérült miért nem akar közlekedni. Mit érezhetnek, amikor elvesznek, és nem segítenek nekik. Ezelőtt is szívesen segítettem vakoknak, de ezután még inkább azon leszek.
*
- Lehet-e vakon bízni valakiben?
- Persze, minden vak így bízik meg a másikban.

péntek, szeptember 23, 2011

Tali Minccel

Tegnap találkoztam Minccel a Deák téren. Úgy gondoltam, hogy pontosan érkezik, ezért én épp elindultam volna egy kis sétára, amikor hívott, hogy a helyszínen van. Némi mekis kitérő után a Túrisztba mentünk. Eléggé hm, régies hely, ami azt is jelenti, hogy nagyon olcsó a csapolt sör (Borsodi korsója 280 Ft). Szerencsére kint is találtunk helyet, leültünk tehát a Zsinagógával szemben :) A pultos hölgy kedves, közvetlen volt. Jót beszélgettünk, aztán visszasétáltunk a Deákra és irány haza.

Ma bent a munkahelyen megkóstoltam azt a karamellt, amit az egyik kollégám hozott baltikumbeli útjáról. Nagyon finom volt, omlós, töltött csoda. Pedig alapvetően nem szeretem a karamellt, de ezt érdemes volt megkóstolni. Gotina a neve (ami bocit jelent), így nézett ki:

Találtam egy egész blogot, ahol több mint ezer csomagolást gyűjtöttek össze a Gotinához 8O
Mindenesetre ha valaki arra jár, feltétlen hozzon nekem egy csomaggal :)

szerda, szeptember 21, 2011

Végre Nieriel

Tegnapelőtt végre tudtunk beszélgetni barátosnémmal :) Most jobb lett a lelkemnek :) Nagyon sokat számít, ha van az embernek legjobb barátja. :)

vasárnap, szeptember 18, 2011

Oszttali

Végül összesen 11-en voltunk, az Ofőt is beleszámítva. Én 9 emberre számítottam, ahhoz képest egész jó. Pedig Nieriel el sem jött. Ezen a héten 3 találkozónkat mondta le. Nem hibáztatom, nem haragszom rá, de na. Jövő héten elrabolom :D

Jah, és ezt mindenkinek ajánlom:
Simon's cat ^^
A könyv halálian vicces :)

szombat, szeptember 17, 2011

TLV

Tolkien levelező verseny. Idén én is szervező vagyok. Nem tudom, honnan jött, de valahogy ki akarom magam próbálni. Meg néha úgy érzem, nincs eléggé lekötve az szabadidőm. Csütörtökön volt az első szervezői találkozó a Hanami teaházban. Még mindig nagyon jó hely, isteni pirított mandulás rooibos teát ittam :)
SÚ-val leszek egy kategóriáért felelős, azaz feladatokat gyártunk nagy mennyiségben :) Emellett a költségvetést Ádámmal készítjük el. Elvállaltam, mert láttam, hogy senkinek sem fűlik hozzá a foga, de már az elején szólt Ádám, hogy segíteni fog. Szeretem a számokat :D
Ma meg műszaki zseninek titulált Anyu, csak mert visszazártam egy lakatot a cukrászdában. Bár az eladónő megjegyezte, hogy hagyjuk csak, majd ő visszateszi, de egyáltalán nem volt bonyolult.
Ma autómentes nap van az Elágon, már elkezdődtek a programok. Elugrunk majd oda Anyuval, aztán onnan megyek osztálytalálkozóra. Jej.

péntek, szeptember 16, 2011

Nagy gubanc

Azaz Aranyhaj. Öcsémmel most néztük meg. Szeretnivaló rajzfilm :) Az állatok a legjobbak - Pascal és Maximus :)

Másrészt meg kissé a magánéletem egy része, ha túlozni akarok. Mert csak kicsi. Vagy csak kezdem megszokni. Igazat megvallva ezen a héten kedden voltam mélyponton, de persze, ebből más nem vett észre túl sok mindent. Nem mutatom ki. De érzem, hogy még nem teljesen múlt el. Jó lenne pár szempontból kissé fiatalabb énemnek lennem...

Holnap osztálytalálkozó, amit én próbáltam megszervezni, de sajnos, nem sokan leszünk. Jó pár embert el sem értem. De kb. 10 emberre azért számítok a 26-ból.

"Az élet pontosan olyan, mint egy tükör, megnézheted magad benne. Ha nem kapsz semmit, nem adtál semmit. Ha nem figyelnek rád, te sem figyelsz másokra. Ha egyedül vagy, te nem keresed mások társaságát. Ha bőségben akarsz élni, tanulj meg a bőségben osztozni másokkal." A Nők Lapja Ezotériában találtam, és nagyon igaz :)

péntek, augusztus 05, 2011

A T...

Huh, nem is tudom, hol kezdjem. Kezdem a rosszakkal, mert ha a vége jó, minden jó.

- Rossz, hogy úgy érzem, nem adtam bele magam a szervezésbe, nem voltam igazán lelkes. Sokkal jobban is csinálhattam volna, annak ellenére is, hogy ez az első szervezkedésem. Sokkal többet segíthettem volna minden egyébben, ott lehettem volna... Bár lehet, hogy csak én látom másként a dolgot.
- Rossz volt, hogy annyira kifáradtam a tábor végére, hogy 2 teljes napig a munkahelyemen használhatatlan voltam. Ez a fáradtság nagyrészt annak köszönhető, hogy éjszaka fáztam (új hálózsák kell) vagy a talaj göröngyei nyomtak (felfújható matrac alkalmazása), és ezek miatt nem aludtam. De ez egyéni problem.
- Rossz volt, hogy kevés időm maradt játszani. Egy kis uno meg egy fél parti Small worlds és Ithilien telepesei fért csak bele... A hadijátékot is kihagytam, remélvén, hogy tudok pihenni, de sajnos nem sikerült - nem tudok könnyen elaludni.

(Terveim a jövő évi táborra: Új hálózsák + matrac vitele (ha sátorban alszom), tudatosabb szervezői lét (már ha megint lesz lehetőségem), időbeosztás fontossági sorrendben.)

Ami jó volt:
- Részt tudtam venni a nemzetségi alkalmakon. Az előadásunk nekem nagyon tetszett, bár ebben is csak kis részt tudtam vállalni. De szerintem sokat jelent minden rendvezetőnek, hogy nemzetségbe tartozhat, így táborban érezheti ezáltal magát, kicsit kikapcsolódhat, mert bárhogy is nézzük, a rendi alkalom kicsit munka.
- Rendi alkalmakkor sosem áztunk el. Lelkes, kirándulni, menni vágyó csapatom volt, azt mondták, jól érezték magukat.
- 12+ és nur ein ;)
- Esti rendvez vacsik. Eleinte eléggé feleslegesnek éreztem, de a végére megkedveltem.
- A táborhely. A fedett színpad ilyen esős időben nagyon kellett. Meg a Troll is.
- Gyilkosos és jelelős játék :)
- A zászlónk! <3
- A részben koedukált fürdő :D
- A keretjáték (Faramir, Éowyn, Alphrandir, Tindis és Yazan...)
- persze a Nép, azaz mindenki, aki ott volt, még ha csak egy látogatás erejéig is.
- és természetesen: everybody dance, dance... :)

péntek, július 01, 2011

Legszívesebben

...nem is tudom, mit csinálnék, és azt hiszem, ez itt a baj. Olvastam pár hete egy cikket, hogy akár 20 perc alatt is meg lehet találni az életcélunkat. Hát. Nekem talán 20 év se lenne elég. Máskor meg beszélgetés közben jött elő a téma, hogy valójában mit szeretnék, mi a vágyam. Ez is hasonló, és ezt sem tudom. Jó lenne magammal is törődnöm. Egyre jobban megismernem magam. Csendben egyedül lenni órákig és gondolkozni magamról.

szombat, június 04, 2011

Stuarti

Voltam pénteken a Millenárison, ahol ásványbörze volt, és az egyik asztalnál siklókat lehetett kézbe venni és simogatni. Ott szerettem bele egy ilyenbe:

Lampropeltis triangulum stuartiLampropeltis triangulum stuarti

Ha lesz külön szobám, szeretnék egy ilyet is hozzá :)

kedd, május 24, 2011

..aki talpon marad

szombat, április 23, 2011

Húsvét


Mindenkinek nagyon áldott és boldog húsvéti ünnepeket kívánok!

péntek, április 22, 2011

Keresőszavak

Íme az első 5 helyezett:

25.14% rainbow
24.02% happy life
3.91% rainbow umbrella
3.35% Gyűrűk ura röviden
2.23% szivárvány színű esernyő

Ezek a szivárványos dolgok a képkeresés miatt jönnek elő - az első oldalon hozza ki az egyik bejegyzésemet. Ugyanez van a Gyűrűk Urával is. Hát, azért érdekes :D

...

Elegem van a mai napból. De nem azért, mert rossz dolgok történtek velem, hanem mert kint ezerrel süt a tavaszi nap, nekem meg itt bent a munkahelyen, a számítógép előtt kell ülnöm. De tudom, ne panaszkodjak, másoknak munkahelye sincs. Átérzem, az én kis problémám nem mérhető másokéhoz, ez most csak egy érzés, majd elmúlik. Kb. 2 óra múlva biztosan, mert akkor fogom elhagyni ezt a helyet. Na mindegy, addig fél lábon is, ahogy a mondás tartja.

csütörtök, március 17, 2011

TÁÁÁBOOOR alias Tolkien Tábor 2011



És igen, és lesz idén is és idén el fogok menni! :) :örül:
Amúgy részletek itt.

Más:
A kedvencek közé felkerült egy új képregény sorozat - nekem tetszik, érdemes belekezdeni :)
és: TAVASZ VAN! :)))

szombat, március 12, 2011

Tavaty


Az van, tavasz :) Érzem a vízben… Érzem a földben… Érzem a levegőben… :)

Amúgy meg indítok egy nyereményjátékot! A lényeg, hogy kommentben tippeljétek meg, hogy milyen keresőszóval találják meg legtöbben ezt a blogot. A nyeremény két óriás Piros Pöttyös Túrórudi (vagy igény szerint más csoki/sör) :) A tippeket két hétig fogadom el :)

csütörtök, március 03, 2011

Ismét "Pálferi"

Igen, igen, töretlenül hallgatom az internetről letöltött hanganyagokat. Magával ragadóan tud beszélni, előadni, mesélni Feri atya. Amit most ki szeretnék emelni, az csak egy mondat, a 2011.02.01-i előadás záró mondata: "...amikor a menedékeink börtönné válnak, ott kezdődik a társkapcsolat". A párválasztás hiánymotivált, illetve elégtelen okai a téma. Az előadást érdemes végighallgatni (katt ide, 2011.02.01), vagy végigolvasni (katt ide, bár itt most még nincs fenn...), remek gondolatokat oszt meg Feri atya.
Sőt, egyre többet szerepel mostanában a tévében is. Itt az első része a sorozatnak (Mikor gyermek voltam).
Amúgy friss információk a honlapon, a palferi.hu-n! :)
(Mellesleg a Facebookon is fent van már, persze csak közvetve, de lehet lájkolni :D)

szerda, február 23, 2011

Szerelempróba

Jó régen nem volt itt bejegyzés, de most itt van egy.
A hétvégén Petivel megnéztük a Szerelempróba (Tűzálló házasság, eredetiben Fireproof) című amerikai filmet. Igazából maga a film nem olyan nagy durranás, viszont izgalmas, és azért szánok neki egy bejegyzést, mert úgy gondolom, érdemes megnézni. A történet egy kétéves házaspárról szól, a tűzoltó férj szemszögéből mutatva a történéseket. Két éve házasok, de már szinte minden nap veszekednek. A nő el akar válni, de a férj az apja hatására megpróbálja megmenteni a házasságot. Ehhez az apjától kapott füzetben leírt 40 napos "próbát" járja végig, ami keresztény elvek mentén halad.
A filmet meg lehet tekinteni szinkronosan itt, feliratosan itt.
E film hatására sok házaspár talált újra egymásra. Azoknak is érdemes megnézni, akik még nem házasok, ők is sokat tanulhatnak belőle :)

szerda, január 05, 2011

Új év, új évtized

Úgy látom, egyre ritkábban írok ide, mondjuk kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy nem érdemes. Karácsonykor írtam volna, hogy minden kedves olvasómnak boldog és szeretetteljes karácsonyt kívánok és kiegészítettem volna egy ilyennel:



Aztán 31-én vagy elsején boldog új évet kívántam volna, mondjuk evvel:



Most meg... Hát, nincs mit írnom, nem érzem, hogy bármit meg kéne osztanom. A munkahelyem kicsit stresszes, a kapcsolataim... hullámzóak. De nemsokára jobb idő lesz.