kedd, szeptember 25, 2012

Nem tudom, más miképpen áll avval, hogy rajong egy színészért/énekesért/... de nálam ez eléggé fura dolog. Alapvetően nem tudok olyan mértékben lelkesedni dolgokért, mint ahogy másokon látom. Nem égek olyan tűzzel, talán lassú víz vagyok inkább. De most van egy színész, aki valahogy megbolygatott. Persze, itt sincs szó mindent elsöprő dologról, csak ha már engem is megérintett (amivel bőven nem vagyok egyedül), akkor ott lehet valami. Mindenesetre tegnap este egy levélfélét fogalmaztam hozzá a fejemben angolul, mielőtt elaludtam volna. Persze tudom magamról, hogy ez csak elképzelt levél marad, mert nincs bennem kitartás, hogy le is írjam valóban és valahogy el is juttassam hozzá. Mindenesetre az álmomra kihatással volt, és nem is először. Álmomban megkérdezhettem tőle mindent, amit szerettem volna, kérhettem egy ölelést, tehát csupa olyan dolgot, ami a való életben lehetetlen, és talán csak nagyon keveseknek adatik meg. Aztán reggel, amikor eszembe villant mit is álmodtam, széles mosolyra húzódott a szám. Nem vagyok költő vagy író, és nincs is érzékem a szavakhoz, de azt kívánom, hogy mindenkinek ilyen szép álmai legyenek.

kedd, szeptember 18, 2012

Futás előre!

... persze csak kis lépésekben. Anyu mondogatta egy ideje, hogy menjünk le futni. Ma ő nem ért rá, de én lementem kipróbálni magam. Alapvetően utálok futni. De szerencsére a közelben van a Rákos-patak partja, ezért ott kezdtem a futást. 2 perc futás 4 perc séta 30 percen keresztül. Most érzem a lábaimat :) Sok szimpi kutyával találkoztam és 3-4 futóval. Talán megyek pénteken is :)

vasárnap, szeptember 09, 2012

Thomas William Hiddleston alias Prince Hal/Henry IV, Loki, and himself :)

Előre is elnézést, ez egy csupa kép bejegyzés lesz. Ő az első színész, akit nagyon kedvelek.










szerda, szeptember 05, 2012

"Mindent akarok én"


Aranyhaj és a nagy gubanc. Most néztem meg azt hiszem harmadjára, és még mindig nagyon odáig vagyok érte. Jók a zenék, dalok, a karakterek. Elnézném még egy darabon :)



Szeretem a rajzfilmeket :)