hétfő, június 30, 2008

Európa bajnok

A spanyolok nyerték meg a 2008-as foci EB-t :)
Voltam egy csudijót kirándulni a Pilisben. A Vaskapu-szurdokhoz mentünk. Dobogókő határáról (Kétbükkfa-nyereg) indultunk, és némi keringőzés után megtaláltuk a Vaskapu-völgyet, ahonnan a szurdokot megközelítettük. Összetalálkoztunk elég sok emberrel, és kiderült, hogy teljesítménytúrázók útvonalára tévedtünk :) Egyikük meg is kérdezte, hogy mi is a Szurdok 40-esen vagyunk-e :D Találtunk ellenörzőpontot is, ránk is szóltak, hogy ne hagyjuk ki :D Jó fejek voltak :) A hely meg csodás volt :) Jövőre megyek a Szurdok 25-re :D
Ma volt az első napom a szakmai gyakorlatomon :) Egész jó volt. Kedvesek a kollégáim :) Majd mesélek :D

csütörtök, június 26, 2008

Orosz - spanyol

Jaja, megint foci. Szóljatok, ha unalmas vagyok :D De már csak 1 meccs lesz, a döntő :)
Ma egyébként 11-kor keltem, mert 2-ig olvastam a Harry Pottert :) Már a második kötetnél tartok :) Rendet raktam az íróasztalom környékén - ez már félig rendben van. Délután meg Anyuval csámborogtunk egy kicsit a Sugárban és az Árkádban.
Sanjnos megint nem a 'kedvenckém' a kommentátor. A hangjából ítélve talán Somos Ákos. Nem láttam az elejét, Apum még a tv2-t nézte :P

szerda, június 25, 2008

EB

Most a német-török meccs megy Gundel Takács Gábor kommentárjával. Láttam, kiírták a nevét a közvetítés elején (meg persze a hangjából is felismerem). Csak mikor lesz megint Ő? :)
Kapufa! :O :)
Á, vezetnek a törökök :D Másodszorra már nem úszták meg a németek kapufával :)
A törökök edzőjéről: "Úgy néz ki mint egy örömapa hajnali kettőkor" Somos Ákost idézte ;)
"Hónaljig gyűrődött fel a gatyája, úgy becsúszott" Schweinsteiger :)
Nem sokáig vezettek a törökök :) Ezen az EB-n 13 percig összesen :)
"Egy fejjel magasabb és eggyel butább" :)
ÁÁÁ :) 2:1 a németeknek :D Az elsőt Schweinsteiger lőtte, mikor is Gundel megjegyezte, hogy azon a meccsen, ahol Schweinsteiger vagy Klose lőtt gólt, nyertek a németek :) Ekkor gondoltam, hogy milyen lenne már, ha a következőt Klose lőné. És bejött :D :D :D
Közben nincs kép az m1-en, de apum megtalálta a ZDF-en, szóval ott nézzük :D
A törökök egyenlítettek. 2:2 A német nyelvű kommentátor nem jó :P Főleg mert nem igazán értjük :D
De most Lahm lőtt megint egy gólt :) "A németek egymást ünneplik" :) Megint elment a kép az m1-ről... De a ZDF-en van :) Meg a német nyelvű kommentátor :P Das Finale ist nahr :D Noch eine Minute :) Das ist das Finale :D Vége, nyertek a németek :)

Ma egyébként nem sok mindent működtem. Bementem az egyetemre, beszélgettem évfolyamtársaimmal, leltároztunk. Egy rakat szabadon választható tárgyat kellene még felvennem :) Ja, és két szigorlatot vettem fel a következő félévre :) Meg voltam könyvtárban, kivettem a Harry Potter első három részét :) Végig akarom olvasni mind a hetet. Meg még Az arany iránytűt is el szeretném olvasni, meg a Trónok harcát. Bár ez utóbbi nem nagyon van bent a könyvtárakban...

Most belenéztünk a Spektrumon egy háborús filmbe. Tudtátok, hogy denevérbombákkal is kísérleteztek a II. világháborúban? Kis robbanótölteteket (napalmot) kötöttek az állatok mellkasára, hibernálták őket, majd betették egy nagy bombában levő rekeszekbe, és ledobták egy repülőgépről. A denevéreknek a házak ereszei alá kellett berepülniük és felgyújtani azt... Ki is próbálták egy kísérleti faluban és bevált. Szegény denevérek... De szerencsére nem vetették be, mert nem lehetett jól irányítani, és aztán jött az atombomba...

kedd, június 24, 2008

VÉGE :)

Igen, igen, igen, túl vagyok az összesen :) Az SZKT 3-as lett. Áhhh, nagyon jó :) Ennek örömére kivasaltam :D Most végre hódolhatok a függőségeimnek :D Holnap neki is kezdek az Age of Empires valamelyik kampányának :) Vagy lehentelem az Öcsémet >:) A vizsgaidőszakban nagyon nehéz volt nem játszani :D Főleg mert az Öcsémnek nincsenek vizsgái. De a függőséget le lehet győzni és le is kell, mert megéri. Átmentem mindenen :) A vizsgákon átlag 3-assal végeztem. Az átlagomat idén megdobta néhány könnyű tárgy és a témalabor :) Éljen a nyár :) És most jöhet a szakmai gyakorlat :D 4 hét a gödöllői GSK vakcinaüzemében :) Szerintem jó lesz :)

vasárnap, június 22, 2008

Zöldségeim

Jaja, azok vannak :D Megváltoztattam a blog címét, mert a google nagyon szereti megtalálni, és nem hinném, hogy pont erre lenne szükségük a keresőknek :D De találtak már rám "hazudni" és "vegyipari műveletek" címszóval is :)


Hymn



O, my God, the Magyar bless
With Thy plenty and good cheer!
With Thine aid his just cause press,
Where his foes to fight appear.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
Sins of past and future days.



By Thy help our fathers gained
Kárpát’s proud and sacred height;
Here by Thee a home obtained
Heirs of Bendegúz, the knight.
Where’er Danube’s waters flow
And the streams of Tisza swell
Árpád’s children, Thou dost know,
Flourished and did prosper well.



For us let the golden grain
Grow upon the fields of Kún,
And let Nectar’s silver rain
Ripen grapes of Tokay soon.
Thou our flags hast planted o’er
Forts where once wild Turks held sway;
Proud Vienna suffered sore
From King Mátyásdark array.



But, alas! for our misdeed,
Anger rose within Thy breast,
And Thy lightnings Thou did’st speed
From Thy thundering sky with zest.
Now the Mongol arrow flew
Over our devoted heads;
Or the Turkish yoke we knew,
Which a free-born nation dreads.



O, how often has the voice
Sounded of wild Osman’s hordes,
When in songs they did rejoice
O’er our heroes’ captured swords!
Yea, how often rose Thy sons,
My fair land, upon Thy sod,
And Thou gavest to these sons,
Tombs within the breast they trod!



Though in caves pursued he lie,
Even then he fears attacks.
Coming forth the land to spy,
Even a home he finds he lacks.
Mountain, vale – go where he would,
Grief and sorrow all the same –
Underneath a sea of blood,
While above a sea of flame.



‘Neath the fort, a ruin now,
Joy and pleasure erst were found,
Only groans and sighs, I trow,
In its limits now abound.
But no freedom’s flowers return
From the spilt blood of the dead,
And the tears of slavery burn,
Which the eyes of orphans shed.



Pity, God, the Magyar, then,
Long by waves of danger tossed;
Help him by Thy strong hand when
He on grief’s sea may be lost.
Fate, who for so long did’st frown,
Bring him happy times and ways;
Atoning sorrow hath weighed down
All the sins of all his days.

Translated by: WILLIAM N. LOEW (1881)

Itt találtam: Wiki

szombat, június 21, 2008

Foci :)

Jaja, most is van meccs :) Holland - orosz :) Hajrá hollandok :) De most nem Ő kommentál :(
Az optimalizálás vizsga nehéz volt. Már olyan szempontból, hogy olyan kérdéseket kaptunk, ami eddig nem volt vizsgán... 5-ből 4-re válaszoltam úgy, ahogy, kettesben reménykedtem. Aztán délután a Neptunban láttam, hogy ötös lett :O Nem mertem örülni, megkérdeztem évfolyamtársamat, akinek hasonlóan sikerült, és ő négyes lett :) Szóval megnyugodtam :D
A következő az SZKT. Ez nem tetszik. Szerves :P És nem annyira kevés. Remélem, átmegyek... :)

szerda, június 18, 2008

Tűzróka és optimalizálás

Firefox download day végetért, remélem, Ti is letöltöttétek :D Most már 82000 felett tart a magyar letöltések száma, és még nő :)

Optimalizálok holnap 10-től, ami nem lesz hű de nehéz, nem is igen tanultam rá. Aztán egy kis lazulás, majd SZKT.
És foci :)
Hajrá svédek :) Tiszta függő lettem :D Az egyik a tévén megy mellettem (orosz-svéd), a másikat a neten hallgatom :)
"Ha lenne még ott három kapu, akkor kapufa lett volna" :D
Jajj, csak a nevét nem tudom még! :) Keresem. De nem találom :(
"Nagyobbat esett mint mély inflációban az életszínvonal" :D:D:D
Honnan szed ilyeneket? :) Nagyon szeretem :)

EB láz egy kommentátor szemüvegén keresztül
„A világ egyik fele értetlenül nézi a másik felének szórakozásait.”

hétfő, június 16, 2008

Látogató

Igen, szomorú gót elf vagyok, mert nem mehetek táborba, viszont vidám is vagyok, mert lehet látogatni, és ez jó kedvre derít, mert arra megyek. Jah, és már csak kettő.

És egy kis vegyészvicc Tigrisszemtől:
Két atom sétál az úton, mire az egyik megszólal:
- Hé, elhagytam egy elektront!
- Nem baj, nézd a dolgok pozitív oldalát!

vasárnap, június 15, 2008

Következő

A vegyipari optimalizálás nevezetű csoda lesz :) Lelkes tanárúrnál kell majd írásban vizsgázni. Van rá 3 napom. Szerintem meglesz. A hétvégém nagyon jól telt, főleg annak fényében, hogy letudtam a szerves kémia 3-at :) Peredhilt meghallgattam. Egész jó volt :) Sokat fejlődött a legutóbbi fellépése óta, meg most jobb helyen is adtak elő. A dal hangfekvése is jobban illett hozzá. Aztán meg - lassan hagyománnyá válik - betértünk egy kínaiba :D Egészen zárásig ott voltunk, én persze rákszirmot vettem - itt többet adtak, mint a másik helyen :P - és hoztunk bort is, amit aztán 10 (azaz zárás) előtt pár perccel bontottunk ki, és nagyon finom volt :P

Meg persze most is itt megy az EB a kedvenc kommentátorommal :)
"Vérzik a csehek feje és a törökök szíve"
"Polak is kap egy Emre Asik jelmezt" :D
Turcan lesz a legeredményesebb kapus - egy gólt sem kapott... - mondjuk ezt az érti, aki látta a meccset :)
...(a bíró Blöhmfelder?) rendületlenül mosolyog :)
Hihetetlen volt ez a meccs is :D

péntek, június 13, 2008

És...

...MEGVAN!!! :D :D :D :D

csütörtök, június 12, 2008

Mert Játszani jó!!!

Én Tigrisszemnél jelentkeztem a játékra. Íme a játékszabályok:


1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis ők maguk is megajándékoznak három embert.

Remélem, érthető :)

Sssszerrrrvessss...

Asszem, nem lesznek rémálmaim ma, mivel nem tanultam magam halálra... Pedig igyekeztem, de hát nem sikerült... Nem vagyok elég lelkes... A szerves kémia sosem tartozott a kedvenceim közé... az szerves egyet második vizsgán kettessel abszolváltam, szerves kettőből tripláztam... 3 félévben vettem fel, a harmadikban sikerült - 2 hetet tanultam rá és hármast kaptam, de a négyesért kérdezett volna, mondom, elég nekem a 3-as :D Aztán ez a szerves... most másodszorra vettem fel, de nem hiszek a sikeremben... Csak 2 kredit és többet kell(ene) rá tanulni, mint bármelyik másik (akár 4-5 kredites) tárgyra... Ki nem állhatom... Gyanítom, hogy ez is csak harmadszorra lesz meg... De azért még holnap megpróbálom :D

szerda, június 11, 2008

ńoqa

"Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
"

/Reményik Sándor/

(Chimaera-mea oldaláról - köszönöm)

EB


Imádom a riportert az m1-en :D Persze, foci eb :) Nagyon-nagyon esős meccs (Svájc - Törökország ):
- úgy esik mintha dézsából öntenék, de ennyi dézsa a világon nincs :D
- ha látod a hegyet, esni fog, ha nem látod, esik :D
- van itt minden, mint a búcsúban
Meg amiket még azelőttt mondott a többi meccsen :D
Az iwiwen játszom, Svédország a csapatom, erre a meccsre döntetlent fogadtam. Egész jól állok az ismerőseim közt :D Meg most is, mert 1:1 :) De most már nem :( A 90. percben a törökök rúgtak még egyet :) Hú, de sarasak :D Szegény svájciak...
- "vér, veríték és svájci könnyek" :)


kedd, június 10, 2008

Tanulás - mi más? :)

Huh, akartam vmit írni, de nem is tudom, mi volt pontosan...
No, sebaj. Ma voltam reggel dokinál, aztán bementem az egyetemre indexet pakolászni, könyvet kölcsönözni, tanárokkal, diáktársaimmal beszélgetni... elment a fél napom. Délután meg nem bírtam tanulni, elaludtam a könyv fölött (bár nem volt nehéz, fekve tanultam...).
Nem tudom, ki hogy van vele, de én mindenütt tanulok, csak az íróasztalomnál nem. Mondjuk ez azért is van, mert
ad 1. nincs rajta elég hely
ad 2. nincs székem :)
Szóval főleg a fotelben ülve/fekve és az ágyon törökülve/fekve tanulok. Vagy a földön. De úgy eléggé le kell hajolnom és hosszú távon nem kényelmes. Meg ilyenkor sokat írok, mert avval megy bele a kezembe az anyag :) Minden illetékesnek kitartást! ***

péntek, június 06, 2008

József és a színes szélesvásznú álomkabát


Nézzétek meg! Annyira tetszett! :) Andrew Lloyd Webber-féle musical, csodálatosan látványos díszletekkel, ötletes jelmezekkel, sokszínű zenével (rock, diszkó, lírai, miegymás), remek koreográfiával.... :) Huhh, nagyon jó volt :)

Puskás Péter a szőke 'zsidó' József :)

Elvis-fáraó a'la Gesztesi Károly :D
Szóval megyek és veszek még egy jegyet, hogy ismét megnézhessem :)))

csütörtök, június 05, 2008

aKASZTófán

KASZT=Kémiai anyagszerkezettan avagy fizikai kémia 3. 4 kredites tárgy, 65 tétellel. Na, ebből mentem ma vizsgázni. Csak három napot tudtam rá készülni, de 3-as lett :))) Szóval örülök :)
Bárcsak a következő is így sikerülne: Szerves kémia 3...

vasárnap, június 01, 2008

Örömök

Tök jó, most néztem meg, a legutóbbi vizsgám, amit nem éreztem túl jónak (max. "neccesnek") az végül 3-as lett :) Virul a fejem :)
Meg azért is mert 3 napig itt volt nálam Emericus :) Nagyon jól éreztük magunkat, voltunk bicajozni, játszottunk, nézegettünk fényképeket és új ételt kreáltunk: Emerikusz-kusz :) Orsótészta cézár salátaöntettel, kukoricával, sonkával, sajttal és almával :) Nagggyon finom :) Próbáljátok ki ;)