Kórházi kálváriám

Röviden összefoglalva a történteket: hétfőn arra ébredtem, hogy alig kapok levegőt, mert fáj, ha lélegzek. Irány az ügyelet. Innen a Bajcsyba kerültem, ahol megállapították, hogy PTX-em (Pneumothorax, légmell) van. Ez annyit tesz, hogy a mellhártyák közé levegő vagy folyadék került, ezért a tüdő összeesik. Be kell "csövezni", azaz egy műanyag csövet kell (drain) a mellkasomba vezetni és vákuummal kiszivatni a folyadékot és levegőt. Ezt szerdán kivették, de elhamarkodott volt ez a lépés, mert a másnapi röntgen nem lett jó... Szóval cső vissza. Időközben szüleim minden nap meglátogattak, és jöttek még barátaim is :) Meg persze jöttek az sms-ek és hívások, hogy mi van velem. Nagyon jól esett :)
Szerdán azzal jött a reggeli vizit, hogy meg akarnak műteni. Paccs voltam, nem akartam műtétet. Aztán meggondolták magukat, és végül nem műtöttek. A rtg-en már csak kis PTX volt. Hétfőn már annyi sem, szóval reménykedtem, hogy nem soká hazamehetek. Szerdán kivették a csövet és a mai röntgen már teljesen jó volt, szóval hazaengedtek. Végre itthon :)

-------------------------------------------------------------------------------------------------
A hosszabb verzió (csak erős idegzetűeknek :D)
Hétfő hajnalban arra ébredtem, hogy nagyon fáj, ha levegőt veszek, és így alig kapok eleget. 5 körül felkeltem, és anyuéknak is megmondtam, mi bajom. Rögtön mentünk az ügyeletre. Ott megvizsgáltak, és azt mondták, hogy vmi ízületi baj lehet, kaptam görcsoldó és fájdalomcsillapító injekciót. De biztos, ami biztos alapon elküldtek a Bajcsyba egy mellkas röntgenre. Ott először csináltak egy ekg-t, majd röntgenre küldtek. 7-kor megröntgeneztek, de eredmény csak 9-re lett, mert vmi bemutatót tartottak ott. Addig a 3-as belgyógyászaton vártunk. Míg üldögéltünk, elvittek egy beteget, de sajnos "tepsiben"... Egy alumínium koporsó, oldalára fehét keresztre hasonlító forma volt mázolva. Aztán átküldtek a sebészetre. Itt is vártunk egy csomót, mert a doktor, akivel meg lett beszélve az eset, épp műtött. Amikor kijött, megtudtam, hogy benn kell maradnom a kórházban, mert PTX-em van. Ezt balesetben lehet kapni, mikor vmi átszúrja a tüdőt, de 20-30 éves (sovány, magas) fiataloknál spontán is kialakulhat. Tehát kapok majd ágyat. Addig vettek tőlem vért (A+ vagyok :)), majd megint vártunk. Ebédosztás környékén kaptam meg a 8/c/2-es ágyat. Némi várakozás után jött a doki, hogy "becsövezzen". Senkinek nem kívánom ezt az élményt... Helyi érzéstelenítést kaptam, ami abból állt, hogy egy nagy tűből lidokaint fecskendezett a bal kulcscsontom alá. A szurkálások nagyon fájtak, de aztán már nem éreztem, amint vmi fémpálcával belém gyömöszöli az átlátszó (kb 1 cm átmérőjű) csövet. Többször le kellett fektetni engem, mert szédültem, és zúgott a fülem, kezdett "zizissé" válni a környezet, azaz ájulás szélén voltam. Ilyenkor felpolcolta a beteghordó srác a lábam, és jobban lettem. Aztán a bal oldalamon is csinált egy ugyanilyen bevágást két borda közt. A beteghordó srácnak is kezdett izzadni a homloka, kérdeztem is tőle, hogy jól van-e. Aztán végül egy másik orvos átvett tőle :) Tartani kellett, mert elég erősen böködött a doki, de végül nem fért be a két bordám közé a cső. Szóvel hiába szenvedtem... Na, tolókocsiba raktak, és áttoltak az ágyamhoz. Rácsatlakoztattak a vákuumra (-0,1 baron kezdtünk, a végére -0,2 lett), ami ugyancsak nem volt kellemes érzés (finoman fogalmazva) és jött ki belőlem a "szmötyi". Anyu, Apu és Öcsi is bejöttek este (hoztak ilyesmiket, hogy fogkefe, wc papír, állandóan szedett gyógyszerek, etc.), akkor is fájt, bár kaptam fájdalomcsillapítót. A szoba, ahova kerültem 3 ágyas volt. Mellettem, az ablak alatt feküdt 'jajistenem' néni, előttem az ajtó mellett horkolós Lidi néni. Az előbbi már másnap elment - 17 napot töltött kórházban. Helyére a középkorú Ildikó került, epeműtétre várva. Ez már kedden történt. Reggel bejött Apu, hozott ez-azt. Aztán du. bejött Nieriel, aztán Anyum is megérkezett :) Nieriel segített megfürödni - elég gyenge voltam. Kaptam fájdalomcsillapítót is, de nem sokat használt. Másnap reggel Moonlight keresett, mert találkozót szervezett a Vízöntősöknek. Kedvesek voltak, mert a találkáról felhívtak :D Voltam röntgenen, aztán úgy látták, hogy ki lehet venni a csövet. Na ezt se kívánom senkinek sem... Nem kaptam fájdalomcsillapítót, csak utána, és lényegében kitépte a mellkasomból azt a vackot. Ordítottam is egyet. Mondta is, hogy milyen mélyen benyomta, meg hogy milyen erős hangom van... Na, mind1, örültem, hogy nincs bennem. Megint jött Nieriel látogatni és Anyu is :)
Csütörtökön mentem ellenörző röntgenre (láttam egy srácot, aki ugyancsak PTX-szel volt benn), amin sajnos látható volt PTX, szóval újabb csövezés. Na itt kikészültem, zokogtam, és mondogattam, hogy nem, nem, nem... Nem akartam már több fájdalmat. Aztán megint ott ültem a doki előtt, megint egy nagy tűvel jött, és ismét belémszúrt... Most egy picit kevésbé fájt, de éreztem a szikét... Az előzőtől jobbra tette be, immár nem olyan mélyen. Aztán bejöttek apuék, és vígasztaltak. A vákuum sem volt már annyira rossz.
Pénteken rosszul aludtam, de reggelre megkönnyebbültem. Délelőtt Nieriel meglátogatott ismét :) Aznap jött először gyógytornász (azt mondta, észrevette, hogy már mióta itt fekszem, és csak úgy jött, pedig a dokinak kellett volna szólnia...), és mutogatott jó dolgokat, és megmozgattam fájó izmaimat. Aztán meglátogatott annak a PTX-es srácnak az anyja, akit a röntgenen láttam, és beszélgettünk egy kicsit. Megtudtam, hogy ők is keresztúriak, és a srác is hétfőn lett rosszul, de a mentők nem találtak semmit és végül kedden került be a sebészetre, miután a kerületi Medical Centerben megröntgenezték. Náluk már háromszor is járt gyógytornász. Lidi néni elment - egész jól bírta az epeműtétet, azt mondta, nem is nagyon fáj neki :) helyére meg Klári néni került. Este meg Anyu jött Magdival, egy volt iskolatársával. Ekkor egész jól voltam :)
Szombat. A reggeli viziten azzal kezdte vmelyik orvos, hogy ettem-e már, mert akkor műtét lesz. Engem ez teljesen váratlanul ért, hiszen arról volt szó, hogy röntgen lesz. Szóval kivert a hideg. Aztán jött az altatóorvosnő, megmérte életem legmagasabb vérnyomását (143/90 körül lehetett), és feltett pár 'indiszkrét' kérdést. De végül nem lett műtét, mentem röntgenre. Kaptam "dudát", ami egy orvosi kesztyűből, egy szívószálból és némi ragasztószalagból áll :) Ezt kellett felfújnom, mint a lufit, hogy erősítsem a tüdőmet :)
Vasárnap Ildikó elment. Jó volt vele, sokat nevettünk :) És mindkettőnknek fájt a nevetés :D Anyuék hoztak gyümölcslevest és du. meglátogatott P.! Teljesen meglepődtem :) Egész sokat maradt. Tök jól esett :) Klári néni meg elnevezte a csövemet "kiskutyának", mert amikor a szobában mozogtam, magam után húztam vagy 3 méter csövet :) 1ébként ezt a nénit nehezen lehetett elviselni az elején, mert mindent százszor megkérdezett, mert eléggé feledékeny volt, meg sztorizott, akkor is legalább 3-szor ugyanazt a történetet. Meg persze elég sokszor panaszkodott. De azért nem volt rossz vele. Kicsit hiányozni fog :)
Hétfőn elég furát álmodtam, és ez egész napomra kihatott. Meg izgultam is nagyon, mert ellenörző röntgenre mentem, ami hál'Isten egész jó lett.
Kedden semmi különös nem történt, csak Eszti költözött Ildi helyére. Ő is műtétre várt.
Szerdán délután kivették a csövet. Megint fájt, hatalmasat sikoltottam, amikor kihúzta. Utána még zokogtam egy sort, de aztán megnyugodtam.
Ma, csütörtökön "korán reggel éhgyomorra" mentem utcsi röntgenre, aztán izgulás, hogy jó-e vagy sem. Közben meg már pályáztak az ágyamra, egy ugyancsak epeműtétre váró hölgy. 2-kor jött a doki, és mondta, hogy minden rendben :D Én majd kiugrottam a bőrömből, mehetek haza! Gyorsan pakoltam, értesítettem szüleimet, majd vártam rájuk. Időközben megkérdeztem pár dolgot, és kiderült, hogy 2 hétig nem mehetek suliba (nem ajánlott). Ez nagyon lesújtó hír számomra, mert így egy laborom biztosan nem lesz meg... :'( De még beszélek a tárgyfelelőssel. Sokat kell sétálnom, nagyokat lélegeznem, nem szabad emelnem, erőlködnöm. Szóval 2 hét unalom itthon :) De legalább itthon :)