Nincsenek véletlenek

Ma rosszul ébredtem. Rossz kedvem volt, még zenét hallgatni sem volt kedvem a buszon. Aztán a Kökire érve megláttam egy ismerős arcot. Nagyon ismerős volt, és rögtön tudtam, hogy honnan, de nem tudtam megszólítani, mert már ment is el a pékségből, ahol én sorban álltam. Még követtem a szememmel, és láttam, hogy metróra száll. Gondoltam magamban, jó lenne utánanézni, hogy hogyan is hívják, mer a nevére már nem emlékeztem, a nicknevéből meg Malevil rémlett. Aztán mikor a munkahelyemre vivő buszra szálltam volna, ott láttam a megállóban, amint száll fel a járatra. Közeledtem hozzá, de a busz annyira tömött volt, hogy én már nem fértem fel rá. Ekkor letettem arról, hogy még látom. Hazafele hasonlóan szomorú kedvemben voltam. A buszon épp azon tanakodtam magamban, hogy hogyan is deríthetném ki a nevét, amikor a következő megállóban felszállt. Nem hittem el, hogy ilyen lehet. Mindenesetre megszólítottam, és kiderült, hogy ő az, akire emlékeztem az MTT 2005-ös várgesztesi táborából. Neki is ismerős voltam. Megtudtam, hogy Malendil volt akkoriban a neve, de már nem jár ilyen társaságban, nem rajong már Tolkienért. Beszélgettünk még egy jó darabon, míg több átszállással a Kökire nem értünk, ahol aztán mosolyogva váltam el tőle. Nem lehet véletlen, hogy oda és visszafele is vele utaztam. Érdekes és fura.