Tegnap elmentünk Petivel a Népligetnél található Láthatatlan kiállításra. Nagy élmény volt. Az első szakaszban még a látható részben vezetőnk mesélt a Braille-írásról, a vakoknak szánt háztartási eszközökről. Ha még kellett volna várni, szembekötve ki lehetett volna rakni egy kirakót, vagy megoldani egy ördöglakatot - ez utóbbit én nyitott szemmel azért megoldottam :) Aztán jött a sötét rész. Szó szerint vaksötét van, csak tapogatással jutsz előre, óhatatlanul hozzáérsz másokhoz. Nem akarok semmilyen leírást adni a sötét részről, hanem ezt "látni", azaz érezni kell. Írhatnám, hogy kitapogattunk szobrokat és eszközöket, de ez így semmitmondó lenne, mert ahhoz az kell, hogy 1 órát teljes sötétben légy. Az illatok intenzívek, a hangok szinte zavaróak, a tapintásodra hagyatkozol. Én többször hangosan fejeztem ki meglepetésemet, amikor egy-egy hétköznapi tárgyat felismertem tapogatással. A "vakvezetőnk" Margit volt. Születése óta vak, csak egy kicsit érzékeli a fényességet. Nagyon kedves és türelmes volt, minden kérdésünkre válaszolt, vezetett minket, mesélt. Nagyon tudom ajánlani bárkinek, aki egy kicsit másképp akarja "látni" a körülöttünk levő világot. Megértettem, hogy sok vak vagy látássérült miért nem akar közlekedni. Mit érezhetnek, amikor elvesznek, és nem segítenek nekik. Ezelőtt is szívesen segítettem vakoknak, de ezután még inkább azon leszek.
*
- Lehet-e vakon bízni valakiben?
- Persze, minden vak így bízik meg a másikban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése