Most találtam meg egy régebbi versemet. Azt hittem, nem is én írtam, mert nem emlékeztem rá...
Ki gyűjti össze az elveszett perceket?
Az elmúló órák sorát ki fűzi fel?
Lassan ballagva sétál az idő
mindeneknek vigasza, s bírája ő
Önmagunkba zárt világokon ki nyit kaput?
Ki fejti meg az üzenetet, amit kapunk?
Sorsunk sodrása eltaszít egymástól minket
sorra, mint csermely az őszi leveleket
A régi tüzet, mondd, fel tudod gyújtani?
Van erőd a hűlt parazsat felszítani?
A sosemnyugvó szél segíthet neked;
küldd fel az égbe kérésedet!
Hány év még az élet zajából?
Mennyi ki nem mondott szó?
Süketen és némán ülünk egy hajón
s nincs közöttünk matróz.
Miért kell szenvedni vagy tűrni?
Miért nem lehet egyszer leülni?
Hallgatni a végtelen csendet
s néha szabadjára engedni a lelket.
Tűnt időknek tűnt nyomát ne keresd!
Magadba nézz, ott találod tükrödet.
Igaz Szót szólj, énekelj Éneket, dalolj Dalt!
S jutalmul kapod az örök diadalt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
kicsit nagylászlós, tecc :-)
:) Köszi ;) Nekem is tecc :) Bár azóta sem tudom, miért jutott eszembe matrózokat írni bele... :)
hmm. eltaláltam én is ide(: nehéz volt... :D
és...csak annyit mondanék, h nekemis tecc(: legfőképp azért, mert midnen szó ott van, ahol lennie kell, és egész(: ami msotanában ritka... (: a képek meg tanulságosak XD
Szia Dinc!
Nagyon ügyes vagy ;)
Köszi szépen, nem hittem volna, hogy ez ilyen jó :)
Jaja a képek... :D
Megjegyzés küldése